Tech

Szitakötő-robot hibridet fejleszt egy amerikai cég

24.hu
24.hu

2017. 01. 30. 15:22

A Draper kutatócsapata egy szitakötő-robot hibrid megalkotásán dolgozik, amely a tervek szerint drónként működik majd. A szakértők a rovarokat egy apró, hátra erősíthető eszközzel irányítanák, melyek az élőlények idegsejtjeit stimulálják.
Korábban a témában:

A neuronokat befolyásoló szerkezetek az idegrendszer azon területeire lesznek hatással, melyek a rovarok mozgását szabályozzák. A kifinomult mérnöki munka kivitelezéséhez azonban először az állatok idegsejtjeit kell átalakítani.

A szakértők ezért a szitakötők neuronjainak működését egy olyan gén hozzáadásával változtatják majd meg, amely alapvetően a szemben található, és a fény érzékeléséért felelős.

Ez után a kutatók vékony optikai szerkezeteket, úgynevezett optódákat helyeznek majd a rovarok idegrendszerébe, melyek képes lesznek fényhatások segítségével stimulálni a motoros neuronokat, ezzel pedig lehetőség nyílik az élőlények irányítására.

Mivel a hagyományos optikai szálak túl merevek és nehezek, és nem alkalmasak az idegsejtek körüli meghajlításra, a fejlesztésben használt optódákat az élő drónokra egyedileg kell megtervezni.

Jesse J. Wheeler, a DragonflEye projekt orvosbiológiai mérnöke szerint a programnak köszönhetően egy teljesen új, apró légi járművet alkothatnak meg, amely sokkal könnyedebb és észrevehetetlenebb lesz, mint bármely másik ember által létrehozott szerkezet.

Ez a rendszer kitolja az energia-hasznosítás, a mozgásérzékelés, az algoritmusok, a miniatürizálás és az optogenetika határait, mindezt egy olyan kicsi eszközben, melyet egy rovar visel

– tette hozzá a szakember.

Az apró szerkezetet úgy tervezik meg, hogy hátizsákként illeszkedjen egy szitakötőre, igaz, a tudósok úgy gondolják, idővel más rovarokra is átszabhatják majd a rendszert. Nem ez az első alkalom, hogy az állati biológia és a robotika találkozott, korábban például csótányokba ültetett nanorobotokkal vették át a bogarak feletti irányítást.

A repülő rovar-robot hibrideknek számtalan felhasználása lehet, igaz, erkölcsileg talán kissé kétes a technológia. A tervezők mindenesetre elsősorban békés célokra használnák a fejlesztést, például növények beporzására – ez különösen fontos feladat, hiszen manapság rengeteg helyen okoz problémát a beporzást segítő rovarok hiánya. Igaz, talán valamivel egyszerűbb lenne a természetes beporzók megóvása, semmint a helyettesítése.

A szitakötők emellett felderítő funkciót láthatnak el, melyben valószínűleg sokkal jobbak lesznek, mint az ember alkotta drónok. A hibridek elkészítéséhez szükséges optódák – pontosságuk és rugalmasságuk miatt – pedig az orvostudományban hozhatják el az áttörést, felhasználásukkal új terápiák kidolgozására nyílhat lehetőség.

(IFL Science)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.