Tudomány

Emberi gondolattal vezéreltek egy csótányban lévő nanorobotokat

Először fordult elő, hogy egy ember a gondolataival vezérelt egy másik élőlényben, egy csótányban lévő nanorobotokat. A technológiával gyógyszert juttattak a bogár szervezetébe.

Komoly kihívást jelent az orvosoknak, hogy a gyógyszereket a szervezetben pont oda juttassák el, ahol igazán szükség van rájuk. Most az izraeli Bar Ilan Egyetem kutatói kifejlesztettek egy új rendszert, amely lehetővé teszi a orvosságok precíz ellenőrzését.

A csoport DNS felhasználásával hozott létre kagylóformájú nanorobotokat, melyek alkalmasak a gyógyszerszállításra. Az apró szerkezeteken az orvosságot egy vasoxid kapu zárja el, amely elektromágneses energiából származó hővel nyitható.

Ahhoz, hogy a nanorobotok reagáljanak az emberi gondolatra, a szakértők egy olyan algoritmust fejlesztettek ki, amely képes megkülönböztetni egy pihenő, illetve egy fejszámolást végző ember agyi aktivitását. A kutatók ezután fluoreszkáló anyagot adtak a nanorobotokhoz, majd befecskendezték őket egy elektromágneses tekercsben őrzött csótányba.

Eközben egy alany agyát EEG-vel vizsgálták, aki vagy pihent, vagy matematikai feladatokat oldott meg. Az EEG-t hozzácsatolták a tekercshez, így aktiválta azt, ha a mérőműszer viselője épp számolt – ezzel pedig az elektromágneses energia miatt az apró szerkezetek kapuja is kinyílt.

A fluoreszkáló nanorobotok vizsgálata után a csapat megállapította, hogy a rendszer működik. A szakértők úgy gondolják, a technológia akár más típusú agyi aktivitásra is hangolható.

Az új típusú gyógyszeradagoló hatalmas áttörésnek ígérkezik. A rendszer használata csökkenti a gyógyszerek nem kívánt mellékhatásait, növeli a hatékonyságukat, ráadásul komoly segítséget jelentenek az olyan betegeknél, akiknek problémát okoz az orvosságok rendszeres bevétele.

A módszert azonban egyelőre nem alkalmazhatják embereken. Szükség van még egy agyi aktivitást mérő hordozható szerkezetre, ez valószínűleg egy fülhallgatóra emlékeztető készülék lesz. Emellett egy elektromágneses energiát kibocsátó kisebb eszköz létrehozása is nélkülözhetetlen, a szakértők jelenleg egy karóraszerű gépet tudnának elképzelni a feladat ellátására.

(Via: New Scientist)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik