Tech

A legnagyobb hősök a Földön: sört főznének a Holdon

Azt tervezik amerikai diákok, hogy még az idén sört főznek a Hold felszínén, amit aztán visszahoznak majd a földre. A San Diego-i Kalifornia Egyetem mérnökhallgatói mindezt a Google Lunar XPRIZE keretein belül működő Lab2Moon verseny megnyerésével próbálják elérni.

A pályázat nyerteseinek kísérleti eszközeit a TeamIndus nevű indiai csapat űreszköze juttatja majd el a hold felszínére december 28-án. A sörkedvelő Team Original Gravity nevű csapat több mint háromezer pályázó közül jutott be a huszonötös döntőbe.

Terveik szerint az erjedés folyamatát vizsgálnák a Hold felszínének körülményei között. Ehhez egy háromkamrás eszközt terveztek, amelyiknek egyik részében erjesztetlen sörlé, egy másikban pedig élesztő van. A landolás után kinyitnák a két kamra közötti ajtót, majd megfigyelnék az erjedési folyamatot. Amikor az véget ér, kinyílik a második és harmadik kamra közötti fal is, hogy a kész sör elváljon az élesztőtől.

Ahogy minden nagy terv, ez is egy baráti, nevetgélős sörözéssel kezdődött, de ha megvalósul, jóval többet jelent majd az első néhány korsónyi űrsör létrejötténél. Kiemelkedően fontos annak a megértése, hogyan működik az erjedés nem földi körülmények között, többek között a gyógyszeripar fejlesztése miatt.

(via The Hindu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik