Tech

Így lesz még jobb a No Man’s Sky

A játékosok által gyártott kiegészítők menthetik meg a No Man’s Sky-t attól, hogy az idei év legnagyobb bukása legyen.

Tegyük a kezünket a szívünkre: olyan a No Man’s Sky, mint a zen, van benne 50% jó, 50% rossz és akárhogy kerülgetjük, nem tudjuk elszeparálni a két felet egymástól. Legyen bármennyire gigantikus, magasztos és a legheroikusabban kalandos, pontosan arra a taposómalomra emlékeztet minket, amit a felsőoktatásból eltávolodva csinálunk: gyűjtögetünk, építgetünk, gyűjtögetünk, gyűjtögetünk, kertészet, kertészet, kertészet, aztán vége (avagy buddhistáknak: kezdődik az egész elölről).

A recenziók és a reménykedő blogposztok mind-mind egy dologba kapaszkodnak: a patchek majd javítanak mindent és a beígért lehetőségeket is megkapjuk (főként a többjátékos módot, hogy aztán a játékhoz méltó befejezésről már ne is beszéljünk). Amíg ezeket várjuk, próbáljuk ki a rajongók által készített modokat: ezen gyorsan feltelepíthető kiegészítőknek hála jóval áramvonalasabb, sőt, élvezhetőbb a játékélmény. Jó játékot, jó napszelet!

LowFlight v2.0

Miután megjavítottuk űrhajónk összes hibás komponensét, perceken belül rájövünk, hogy a levehető ajtajú NDK turmixgéppel is jobb ötlet lett volna elindulni meghódítani az univerzumot, hiszen nemcsak hogy a fejünket nem tudjuk benne forgatni, de ha már felszálltunk, gyakorlatilag csak a mélyűri utazásra készülhetünk fel, nem tudunk ugyanis cirkálni a bolygó felszíne felett, ha esetleg roncsokat, bázisokat vagy erőforrásokat keresnénk. Ez az a mod, ami megmenti a nyugalmunkat (és/vagy a lelkünket, kinek hogy): van cirkálómagasság, végre kapunk arra lehetőséget, hogy tisztes sebességgel tudjuk átvizsgálni az egyes bolygókat, sőt, még a víz alatt se esik bajunk ezzel… (innen lehet tölteni)

Cockpit Freelook

nms no man's sky

…ezzel a moddal pedig azt is elérhetjük, hogy ne gerincbénulást kelljen cosplayelnünk nagy magányunkban – ha már van pilótafülkénk, akkor hadd forgassuk körbe a fejünket tisztességgel. (ezért a kiegészítőért ide érdemes kattintani)

Reduced Launch Cost

És ha már a felszállásról beszéltünk: rengeteg játékos vette vicsorogva tudomásul, hogy az egyes fel-le szállások mennyire merítik plutóniumkészletünket. A problémát ezzel a moddal tudjuk orvosolni: felszállhatunk mostantól az eredeti plutóniumigény feléért, negyedéért vagy akár úgy is, hogy ez nem kerül semmibe. (itt a link, ha ez is tetszik)

Big Things 2.2

nms no man's sky

Ez lesz az a mod, ami egy az egyben a hatvanas évek sci-fi magazinborítói közé repít minket, ugyanis a fák, sziklák, kristályok és növények sokkal, sokkal óriásibbak lesznek. Ha eddig nem éreztük úgy, hogy a valóság apró porszemei vagyunk csak, már készíthetjük a pénzt a pszichológusra: ez a mod ugyanis szó szerint belenyomja a fejünket a kisebbségi komplexusba. (bökj ide, ha ezt is kipróbálnád)

Busier Space

nms no man's sky

Egyúttal, ha nagyon magányosnak éreznénk magukat, próbáljuk ki ezt a modot – sokkal több űrhajóra akadhatunk ezt futtatva az egyes naprendszerekben. Beszélgetni mondjuk ugyanúgy nem fogunk tudni velük, mint eddig, de legalább az intelligens élet látványa felderíthet minket rövid pillanatokra. (naná, hogy ehhez is van link, mégpedig itt)

No Random Sentinels

És ha már itt tartunk, nem idegesítőek a világegyetem legtávolabbi pontján is teremőri szigorral jelentkező robotok? Ha ezt a modot futtatjuk, kevesebb sentinellel fogunk találkozni – ha viszont tiltott dolgokat szedünk fel vagy megtámadunk egy üzemet, még mindig futnunk kell előlük. (katt, és tölthető)

Project Potato

nms no man's sky

Ha szükségünk van egy olyan modra, ami játszhatóbbá teszi a No Man’s Sky-t egy gyengébb teljesítményű gépen is, próbáljuk ki a Project Potato-t. A képen is láthatjuk, hogy számos effektnek búcsút mondhatunk és a játék felbontása is sokkal kockásabb (pardon, négyzethálósabb) lesz, cserébe gyorsabb a játékélmény és elkezdhetjük a fantáziánkat is használni, hogy megmagyarázzuk: miért is olyan ronda a valóság, mint amilyennek látjuk. Vagy látni véljük. (ha valaki színesebb bolygókról álmodik, ide kattintson)

Expedition Mods

Az „enyhén csalás” kategóriába tartozó Expedition Mods a mozgási problémákat orvosolja: gyorsabban fogunk tudni sétálni és szaladni, gyorsabb lesz a jetpackünk is, illetve akkor sem sérülünk meg, ha magasról zuhanunk le. (kattints, tölts, szaladj)

Silver Spoon

nms no man's sky

Utolsó javaslatunk az „egyértelmű csalás” kategóriába tartozik. Búcsút mondhatunk a hosszas túráknak, amelyek során nagyobb hajókat, jobb ruhát vagy bővíthetőbb multitoolt keresünk, ugyanis megkapjuk a legjobb modelleket és még 600 vasat, illetve 100 heridiumot is, cserébe semmi másunk nincsen, se jetpackünk, se pajzsunk, se fotonágyúnk, se semmink. (Ez amúgy sokkal kevésbé rossz, mint amilyennek hangzik.) (ide klikkelve érhető el az eldorádó-mod)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik