Tech

Orvosi eszközöket, autókat fenyegető támadásokra figyelmeztetnek

Megszólal a FENYEGETÉSKUTATÓ.

A hálózatba kapcsolt eszközök számának növekedésével az internetes támadások is megszaporodnak 2016-ban, elsősorban hirdetésre klikkelős csalásokkal és zsarolásokkal próbálnak majd hasznot szerezni a bűnözők – derül ki a Symantec amerikai kiberbiztonsági vállalat elemzéséből.

Az Internet-of Things (IoT), az eszközök, gépek, berendezések kommunikációs hálózatba szerveződésének kiteljesedésével együtt jövőre a szakértői előrejelzés szerint az orvosi eszközöket és az autókat fenyegető támadások is valós veszélyt jelentenek, és hatásukra várhatóan elindul majd a felelősség szabályozásának átalakítása is.

Candid, a fenyegetéskutató

Az elemzés idézi Candid Wueest fenyegetéskutatót, aki kifejtette: megnőhet a száma az adatokat titkosító és csak pénzért visszaadó (Crypto ransomware) támadásoknak, de olyan eset is előfordulhat, hogy az információ nyilvánosságra hozásával fenyegetnek az elkövetők. A vállalatok esetében pedig az adatszivárgásokkal kapcsolatos zsarolások kapnak majd nagyobb szerepet.

A prognózis szerint 2016-ban már elkerülhetetlen lesz a cégek és magánemberek kiberbiztosítása, a többi között az idén regisztrált adatszivárgások mértéke miatt is. Mivel a kiberzáradékok biztosításkötéskor egyre elfogadottabbá válnak, nagyobb nyomás nehezedik majd a fogyasztókra és a vállalkozásokra, hogy alkalmazzák a szükséges biztonsági gyakorlatokat. A vállalkozások számára ez a munkavállalók képzését jelenti, a fogyasztóknak pedig alaposabban meg kell fontolniuk, milyen adatokat osztanak meg magukról – véli a Symantec.

Az elemzésben hangsúlyozták: az idei év nagyszámú adatszivárgási esetéből a vállalatok láthatták, hogy a hagyományos felhasználónév/jelszó struktúra már kevés, emiatt egyre gyakoribbá válik majd (többek között) egy egyszer használatos kód alkalmazásával a kétfaktoros azonosítás (2FA).

Smart city

Az előrejelzés szerint az okos városok tervezése sok figyelmet kap majd 2016-ban, az első lépés a 3D-modellek megalkotása lesz, amelyek lehetővé teszik a befektetők számára, hogy a virtuális valóságban láthassák a terveket. Ez a folyamat szintén jól megtervezett és beépített biztonsági megközelítést igényel – tették hozzá.

Az ipar esetében a Symantec arra mutatott rá, hogy bár a vállalatok számára egyre fontosabb lesz a hálózatba történő kapcsolódás, a külső támadások miatti termeléskiesés és az informatikai leállások kihívást jelentenek majd a negyedik ipari forradalom elterjedésében.

Az előrejelzést a Symantec és a Norton IT-biztonsági szakértői közösen készítették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik