Tech

Az Uber fityiszt mutat az autógyártóknak is

Bátky Zoltán
Bátky Zoltán

tech-újságíró és zenész. 2015. 12. 07. 16:00

Az Uber a taxisok számára maga az Antikrisztus, de a legújabb számok alapján már a Ford és a GM is ferde szemmel nézhet rá.

A közösségi autózás egyre nagyobb teret hódít, legyen szó helyi vagy helyközi utazásról. Már idehaza is egyre többen veszik igénybe a rendelkezésre álló lehetőségeket, akár egyik városból a másikba, akár a közigazgatási határokon belül kívánnak eljutni valahová. Ezen egyébként nem lehet csodálkozni, hiszen például egy Szeged-Budapest táv máshoz beülve még fele annyiba sem kerül, mintha a királyi vasút szolgáltatását vennénk igénybe, de a helyi tömegközlekedés, valamint a taxitársaságok árai sem tudnak versenyezni az Uber által nyújtott szerényebb költségekkel. Nem véletlen, hogy ahová csak beteszi a cég a lábát (pontosabban kerekét), ott rögvest felkelnek a taxisok a fagolyós masszírozós üléseikből és összecsavart Nemzeti Sporttal (vagy tetszőleges bulvárlappal) verik a jogalkotók asztalát, hogy azonnal tegyenek valamit.

Ám minden ellenpropaganda és fúrás ellenére az Uber sikeres, olyannyira, hogy a cégértéke jelenleg 62 milliárd dollár, ami már egy-két olyan autógyártót is megelőz, mint a Ford és a GM, melyek a tőzsde pénteki zárásakor 56,4 milliárd dollárt értek. De nem csak ezt a két behemótot körözte le az Uber, hanem a Hondára is rávert egy jó orrhossznyival, és maga a jelenség már csak azért is érdekes, mert míg az autógyártók rengeteg tárgyi eszközzel rendelkeznek (csarnokok, gyártósorok, stb), az Uber elsősorban a szolgáltatással képvisel értéket, és nem az ingatlanjaival és gépeivel.

Mivel ebben az esetben egy zárt magáncégről beszélünk, a vállalat nem kötelezhető arra, hogy nyilvánosan kiadja a mérlegét, így a pénzügyi eredményei sem ismertek pontosan, de kiszivárgott értesülések szerint a bevételei szárnyalnak, és 2015-ben 2 milliárd dollárt mondhatott magáénak. Igaz, némiképp árnyalja a dolgot, hogy egyes elemzők szerint a cég ennek ellenére pénzt veszít az agresszív marketing, a lenyomott árak és a piacszerzésre irányuló tevékenységek miatt.

Az Uber egyébként próbál a személyszállító iparon kívül is beszállni a piacba, ezért a logisztikában szintén kipróbálja magát csomagszállítással, valamint egyes helyeken már belekezdett az élelmiszerek fuvarozásába is.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.