Tech

35 millió képet ad kölcsön a Getty

Ingyenessé vált az egyik legnagyobb nemzetközi fotómegosztó. A Getty Images több mint 35 millió képet tett elérhetővé azon felhasznlói számára, akiket eddig csupán az esztétikai érzékük kergetett a lopás bűnébe.

Teljesen általános dolog, hogy a bloggereknek nincs pénzük arra, hogy több ezer forintot költsenek egy bejegyzésben megjelenítendő képre, így a könnyebbik és kockázatosabb utat választják, ellopják azokat. Mivel az ellopott képeknek könnyen nyoma veszik, a Getty érdekes lépésre szánta el magát. Letölthetővé ugyan nem tette a fotókat, de mostantól mindegyikhez embed kódot biztosít, amit bárki felhasználhat (nem kereskedelmi szándékkal). A beillesztett kép így jogtiszta lesz, logó és vízjelmentes. Maga a kép, merthogy azért alatta szépen elhelyezik magukat, nehogy elkerülje a figyelmünket, hogy honnan kaptuk.

Hogy miért jó ez a Gettynek? Mert bár ingyenesen adja a képeket, azok a saját tulajdonában maradnak, az embed csupán egy gesztus, olyan mintha kölcsön adná a fotót. Ha a cégnél úgy döntenek, hogy ezt a képet már nem akarják elérhetővé tenni, bármikor törölhetik a kódot, és ezzel együtt a fotót is, minden felhasznált helyről. Persze nem valószínű, hogy ezzel szórakoznak majd, de jobb, ha már most tisztában vagyunk vele.

Reform modell

Ez az üzleti modell teljesen szokatlan, de egészen felvilágosult gondolkodásra vall. A Gettynek ebből ugyan nem lesz bevétele (az alacsony működési költségű oldalak eddig sem tartoztak a fő előfizetőik közé, a nagyhalak pedig ezután sem engedhetik meg maguknak, hogy ott virítson a Getty logó a képek alatt) a lényeg azonban itt is az adatgyűjtésen van,  a cég ezután nyomon tudja követni, hogy ki, hol, mikor és milyen témájú kép embedjét használta fel.

Itt egy kép Woody Allan egy koncertjéről, frissen embedelve.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik