Tech

Így dolgozik a világ legpontosabb nyomtatója

Ughy Márton
Ughy Márton

2012. 08. 14. 16:00

A szingapúri fejlesztéssel a hajszálnál is vékonyabb területen lehet precízen, ráadásul színesben nyomtatni.
Korábban a témában:

Bár az alábbi kép némileg szemcsésnek tűnik, tudni kell róla, hogy eredeti szélessége mindössze 50 mikrométer (a mikrométer a milliméter ezredrésze), vagyis olyan vékony, mint egy átlagos emberi hajszál.

A nyomtató, amely ezt a rekordrészletességű képet létrehozta, a szingapúri A*STAR (Agency for Science, Technology and Research – Tudományos, Technológiai és Kutatási Ügynökség) laborjaiból származik.

Hajszálpontos nyomtatás (nyomtatás, )
100 000 dpi felbontás. (Fotó: Nature)

A képen minden egyes képpont négy, néhány tizednanométer magas „oszlop” segítségével jön létre, melyek tetejére ezüst- és arany „nanokorongokat” helyeznek. A mikroszkopikus szerkezetek méretének és távolságának módosításával befolyásolható az, hogy milyen színt tükrözzenek vissza – ettől lesz a nyomtatás színes.

A technológia tízszer pontosabb, mint bármely korábbi nyomtató, ráadásul fejlesztői szerint – legalábbis egyelőre – lehetetlen ennél pontosabbat létrehozni, ugyanis ha az egyes képpontokat még közelebb hoznák, azok egyszerűen „összeolvadnának”.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

BARCELONA, SPAIN - SEPTEMBER 20 : Demonstrators hold placards within a protest in front of the Economy headquarters of Catalonia's regional government in Barcelona, Spain on September 20, 2017, during a search by Spain's Guardia Civil police. Albert Llop / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.