Szórakozás
Tornoczky-Anita(430x286)(1).jpg (Tornóczky Anita)

Nyomkövetőt tettek Tornóczky Anita autójára

24.hu
24.hu

2017. 11. 11. 07:48

Tornóczky Anita a vasárnap este az ATV-n látható #Bochkor című műsor vendége volt, ahol a többi vendéggel a féltékenységről beszélgettek. Itt derült ki, hogy egy korábbi féltékeny barátja nyomkövetőt rakott a kocsijába.

Utólag derült ki, nem tudom, hogy pontosan hogyan csinálta, milyen technikával. Egyszer csak tudta, hogy mikor merre jártam. Egyik nap kölcsönkérte az autómat, valószínűleg ekkor kerülhetett bele, majd egy héttel később elvitte lemosatni, ekkor meg gondolom kiszedte. Ez egy hosszabb kapcsolat volt. Az ember ilyenkor még próbálkozik, de a bizalomvesztést már nem lehet helyrehozni

– mondta a Blikknek Tornóczky, aki hozzátette: ugyanez a férfi az SMS-eit is végignézte, de ez nem egy egyedi eset volt.

A telefonomat már többen is feltörték, de ettől még nem rejtegetem a mobilomat. Én nem vagyok féltékeny típus, így a dolognak ezt az oldalát nem igazán értem meg. Volt már olyan, hogy valaki nyomult egy barátomra. Ilyenkor sem másnak a közeledése zavart, hanem az, ha azt a párom esetleg nem megfelelően kezelte.

(Kiemelt kép: RTL Klub)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Male doctor working on desk with laptop computer and paperwork on his desk. Medical concept by doctor on computer in office with stethoscope over hospital background.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.