Szórakozás

Stohl András nem tud egyszerre jó apa és jó színész lenni

24.hu
24.hu

2017. 08. 04. 06:11

Stohl Andrásnak három lánya – Rebeka, Luca és Franciska – után tavaly egy fia is született, akit András Barnabásnak kereszteltek. A színész 2016-ban hagyta ott a családját, azóta van új kapcsolata, de főként a munkájára koncentrál.

“Nem tudom, hogy jó apa vagyok-e. Nekem nem megy az, hogy minden fronton helytálljak, hogy egyszerre teljesítsek a munkában és családapaként is. Nem vagyok kettőből, nem tudok egyszerre jó apa és jó színész is lenni. Ez egy rendkívül nehéz konfliktus az életemben”

– mondta a Blikknek Stohl, elmondta, örömmel tölti el, hogy kamasz lányai, a 24 éves Luca és a 20 éves Rebeka gyönyörű nővé értek.

“Nagyon büszke vagyok rájuk, és bár már felnőttek, mégis sokszor kikérik a véleményemet, meghallgatják, és annak csak örülök, ha hallgatnak is rám. Soha, egy pillanatra sem szeretnék beleszólni az életükbe, az az övéké, maximum csak tanácsot adhatok, amit, vagy megfogadnak, vagy nem. Az apaszerep már nem jellemző rám, inkább barátként, haverként tekintenek rám, akivel jó megosztani a problémákat, és aki apai szigor nélkül véleményez.”

Kiemelt kép: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.