Szórakozás

„A Miami Vice életérzés nálam állandó”

Dömös Zsuzsanna
Dömös Zsuzsanna

tech-újságíró. 2017. 07. 07. 21:05

A nyolcvanas éveket már jó ideje magunk mögött hagytuk ugyan, de a korszak popkultúrája még mindig annyira meghatározó és elementáris erejű, hogy az elmúlt évtized alatt komplett zenei szubkultúra épült köré a modern elektronikus zenén belül. Hazánkban is egyre többször sejlenek fel a neonfények a táncparkett felett, börrennek a motorok és Testarossák, tekeregnek a kopott VHS-eket idéző vizuálok, hogy egy estére bárki akcióhősnek érezhesse magát. A magyar színtér erőre kapott: sosem volt ennyi synthwave buli, egyre több külföldi nagy név látogat el és tér vissza hozzánk. Quixotic-ot (Miklósy Krisztián), a hazai synthwave szcéna egyik úttörő producerét kérdeztük.
Korábban a témában:

A két éve kigördült, közösségi finanszírozásból megvalósult Kung Fury című rövidfilm a nyolcvanas évek mozijainak kliséiből gyúrt össze egy beteg lázálmot: volt benne kungfu, náci rohamosztagosok, dinoszauruszok, bajtársias zsaruk, hackersrác, neonrácsok, mindez megfejelve David Hasselhoff és Mitch Murder zenéjével – igazi csemege a korszak popkultúráját fetisizáló geekeknek.

Ekkortájt szembesültem azzal a Lurdy mozijában tartott teltházas premieren, hogy rajongásommal egyáltalán nem vagyok egyedül, és rajtam kívül több huszonéves is kapó a korszak néhol megmosolyogtató klisékkel tűzdelt varázsára, és egy valódi hullámról van szó.

A retró nem kopik, és a mainstreamben is mindig visszatér a letűnt kor esztétikája: példaként hozható a Netflix Stranger Things című sorozata, a 2011-es Drive, vagy az olyan reboot filmek, mint az új Robotzsaru, vagy a Dredd.

Videojátékok terén a Hotline Miami, a Far Cry: Blood Dragon a kapcsolódási pont, ami az emberek nagy részét berántja az évek során erőre kapott új retróhullámba (new retro wave), ami a modern számítógépek és az internet segítségével támasztja fel neonhamvaiból a korszak nosztalgikus, elektromos dobokkal és szintifutamokkal tűzdelt dallamait.

Ha egyelőre nem tudja elképzelni az olvasó, hogy milyen egy ilyen hangzóanyag, nyomja meg a play-t most rögtön:

Az interneten kialakultak azok a gócpontok, ahol a stílusra fogékony hallgatóság és a producerek megtalálták egymást. A legismertebb a NewRetroWave nevű YouTube-csatorna, ami már saját branddé nőtte ki magát saját ruházati márkával és weboldallal.

Az igazi nosztalgikus életérzés viszont a klubkoncerteken elevenedik meg, amelynek szerves része a zene mellett a vizualitás és a színpadi show is. A korabeli filmekből összevágott montázsok, VHS-effektek, pásztázó neonfények, vagy a helyszínen kirakott árkádgépek mind a letűnt korszak érzését erősítik a talpalávalók mellett.

Itthon is tarol a Neonhullám

Az elmúlt években hazánkban is megfordultak a meghatározóbb külföldi előadók. A félig ember-félig szintetizátor, Jean-Michel Jarre által is elismert francia Perturbator négyszer tette tiszteletét, kétszer lépett fel GosT és Dan Terminus, másodszorra jön jövőre a francia Carpenter Brut, valamint Timecop 1983, Nightcrawler, Daniel Deluxe is látható volt már hazai színpadokon.

Hazánkban is kétségkívül felpörgött a szcéna, egyre több magyar producer bukkan fel, és már két bulisorozat, a Neonhullám, valamint a Demogorgon égisze alatt gyűlik össze a tánctér a budapesti klubokban.

Míg a stílusban eleinte Lazerpunk! és Quixotic szerzett magának ismertséget, mára már Terminal Danger, The Neon Droid, Envo, Megahit, Gridscape, Retröxx is rendszeresen tűnik fel a klubbokban. A magyar virtus híre pedig már a határon túlra is eljutott, Lazerpunk nemrég Moszkvában, míg Quixotic Ukrajnában lépett fel.

Az Arnold-rajongó pálmafás srác

Quixotic (Miklósy Krisztián) zenéi és szettjei a synthwave napos oldalát, a görkorcsolyás lányokkal zsúfolt fülledt Miami-hangulatot idézik vissza. A magyar DJ és producer legismertebb száma egy Bikini feldolgozás mellett a forró italo-disco elemekkel bizseregtető Palms, ami májusban lépte át a kétmillió lejátszást a YouTube-on (Dancsó Péter egyik videójában épp ezt a számot választotta zenei aláfestésnek, mikor arról beszélt, mennyire lelkes az új retróhullám iránt).

Vele beszélgettünk arról, miért van létjogosultsága manapság a nyolcvanas évek esztétikájának, és hogy múló hóbortról van-e szó.

Miért menőbb Schwarzenegger, mint Stallone? Mindenhol az ő arcát használja, a Facebook-oldalán, a matricákon is.

Arnold az amerikai álom beteljesülésének tökéletes példája, remekül összefoglalja mindazt, ami miatt a nyolcvanas évek menő (de ne legyen félreértés, Sly is van akkora ikon és kedvenc). Ők igazi legendák, és megkönnyítik a dolgomat. Megadják a nosztalgikus hangulatot, ezek után már nem olyan nehéz elmagyaráznom, hogy mit is csinálok.

Hogyan írná le a saját zenéjét? 

Miami naplementék, pálmafák és koktélok között gitárszólókkal tűzdelt dallamok, szintihullámokon és autósüldözéseken átrepítő időutazás a neonos nyolcvanas évekbe. Elsősorban a korszak filmzenéinek alkotói hatnak rám: Harold Faltermeyer, John Carpenter, vagy Vangelis, aki a Szárnyas Fejvadászhoz írt mesterművet. De akár az olyan korabeli popslágerek is, mint Berlintől a “Take My Breath Away”, a Miami Vice muzsikái, és még sorolhatnám.

Forrás: Quixotic

A kor zenéjét amúgy pont a diverzitása és színessége miatt szeretem: fantáziadús, bátor akkordváltások, dallamok, melódiák uralták akkor slágerlistákat, legyen az glam rock (Van Halen, Whitesnake), soft rock (Phill Collins, Foreigner) vagy tingli-tangli nyári slágerek ( Sabrina, Sandra).

Mióta zenél Quixotic-ként? Ha jól tudom, volt egy kis kitérője a technótól, és anno egy punk zenekarban is dobolt.

A német Viva csatornán nevelkedtem 14 éves koromban, így a  techo és trance volt az első vonal, ami elkapott a kilencvenes évek végén. Kezdetben a FruityLoops nevű zeneszerkesztő demó verziójával próbáltam felfedezni a produceri munka rejtelmeit, aminek az volt a bája, hogy nem lehetett elmenteni és utólag szerkeszteni az elkészült “anyagot”, így az lett a végeredmény, amit épp akkor megírtam és hangfájlként exportáltam.

Két (ma már számomra vállalhatatlan) album után hátat fordítottam az elektronikus zenének. Vettem egy dobszerkót, és alapítottam öcsémmel egy zenekart “Lifetime of Romance” néven, ami kaliforniai poppunk volt, mint a Good Charlotte vagy a Blink-182. Dalszerzőként és dobosként voltam jelen, de gitároztam és énekeltem is.

Forrás: Quixotic

Két mellékprojekt után végül szólóban folytattam. Főként a mainstream electro, progresszív house hangzásvilágát igyekeztem megcélozni, itt kezdett beérni a sok éven át tartó tanulási folyamat.

Majd egy év londoni bartenderkedés után 2010-ben találtam meg, amit régóta kerestem és álltam rá a nu-discóra és minden alműfajára. A nyolcvanas évek megszállottjává váltam, innen már minden út a synthwave-hez vezetett.

Miért izgalmas ez a stílus még évek után is?

Sokan nem szeretik már a „new retrowave” kifejezést használni, mert már szinte mainstream, aminek én amúgy örülök, pedig ebben minden benne van. Valami új, valami más, de mégis ott a nosztalgia, a tisztelgés a múlt előtt, ami megalapozza a stílust hangzásban és hangulatban. Szerintem ha valami igazán jó, az mindig jó és izgalmas lesz, legyen az egy klasszikus film vagy sláger.

forrás: Quixotic

A synthwave egy útmutató lehet a fiataloknak, egy befogadható csatorna, ami megnyitja az utat a nyolcvanas évek popkultúrájának felfedezéséhez – ahogy az én korosztályom felfedezte azt gyerekkorában, majd én újra felfedeztem felnőttként is. Ezt  a saját produkciómmal igyekszem minden formában közvetíteni, idén már nemcsak mint előadó, hanem mint szervező is a Neonhullám csapat tagjaként.

Mennyire állja meg helyét évek múlva a synthwave önálló zenei stílusként az elektronikus zenén belül – múló hóbortról van szó, vagy maradandó dologról?

Ez egy javarészt nosztalgiára épülő hullám új köntösbe csomagolva, így frissnek hat az avatatlan ifjúságnak is. Ha azt nézem, hogy ezt főleg azért szerethetik az emberek, mert arra emlékezteti őket, amit régen is szerettek, így jók az esélyei annak, hogy a jövőben is szeretni fogják. Azon múlik, hogy tud-e a szcéna olyat letenni az asztalra, ami kiállja az idő próbáját.

Persze előadók idővel itt is ki tudnak égni, eltávolodni a stílustól más irányba, viszont ez a hullám nem olyan kötött, mint más műfajok. Nagyobb probléma lehet, hogy rengeteg „copy-paste” eladó jelenik meg, így az igazi tehetségek néha elvesznek a sűrűben. A lehetőség adott, sokan még csak most ismerkednek ezzel a világgal, őket kell behúzni, mert az ifjúság a kulcsa mindennek, nem a  nyugdíjas nosztalgiázók.

Lehet, hogy kicsit elfogult vagyok, de kevés menőbb dolgot tudok elképzelni 2017-ben, mint a newretrowave,

és örülök hogy ezzel egyre többen vagyunk így, mint például Dancsó Péter.

Ki ön a hétköznapokban és kivé válik egy synthwave-bulin? Tud ez olyan életérzés lenni a mindennapokban, ahogy a metál, vagy a punk?

Igen, tud. A hétköznapokban film-, játék-, és autóőrült is vagyok. Életérzést segíteni elhivatott cuccaim: korhű digitális Quartz órák mindenféle színben és felszereltségben (számológépes, telefonszám elmentős, hőmérős, stopperes), egy ’89-ben bemutatott, piros bukólámpás roadster kábrió, amit persze csak olyan barna bőrkesztyűben vezetek, amit Ryan Gosling is viselt a Drive-ban – és természetesen skorpiós kabátom is van.

Továbbá egy tucat Hawaii-ing, nyolcvanas évekbeli filmek pólói, felvarrós farmerdzsekik, fehér magasszárú sportcipő,  és még sorolhatnám. Ezt a repertoárt büszkén viselem a hétköznapokon is,

a Miami Vice életérzés nálam állandó.

Nem kedvelem a hidegebb évszakokat, de akkor a sötétebb vonalat képviselő zenésztársaimtól, például Lazerpunktól (Tóth Gábor) lesem el, hogyan lehet túlélni és jól kinézni, de közben “trúnak” is maradni.

Lazerpunk (Tóth Gábor). Forrás: Lazerpunk (Facebook)

Hogyan néz ki a zeneírási folyamat: milyen eszközöket használ, honnan jönnek az ötletek?

Az eszköztáram analóg szintik hiányában 2 MIDI-billentyű, az Ableton Live nevű program és rengeteg virtuális szinti. Elsősorban olyanok, amik a korabeli analóg szintiket modellezik, ez az autentikus hangzás alapja. Van egy lelkes vérprofi gitárosom is Czifra Miklós személyében.

Ötletek bárhonnan jöhetnek: sokszor van egy, vagy több referencia dal, ami tetszik hangzásban, vagy felépítésben, de lehet akár csak egy szinti hangszín, dallam, ezt ötvözöm a saját stílusommal.

A hazai retrómágusok: Envo, The Neon Droid, Gridscape, Lazerpunk. Forrás: Neonhullám (Facebook) / Tamás Marsi

A szakmában gyakori jelenség a felszerelésfüggőség (gearporn), sokan a szintik és más eszközök gyűjtögetésben, összeméregetésben lelik legnagyobb örömüket, amivel persze nincs semmi baj, de én a másik táborba tartozom. Persze eljöhet az a nap, amikor én is bevásárolok egy-két legendás szintit, de úgy gondolom, hogy nem az eszköz számít, hanem a végeredmény. Ha a végtermék jól szól és jól írták meg, akkor mindegy mivel és hogyan készült, vagy milyen monitorhangfalon lett keverve.

Mire számíthat az, aki először megy a bulijára? Hallottam, hogy van, aki nem szeret ön után fellépni, „mert Quixotic után mindenki meghal”.

Ma egy sima DJ-szettel, vagy akár élő fellépéssel akkor is nehéz kitűnni, ha az alapvetően jó. Az én koncepcióm, hogy a közönség egy teljes csomagot kapjon a Quixotic “életérzésből”, egy igazi show-t, amit buliról bulira igyekszem fejleszteni. Ezt szolgálja a zenével szinkronizált vizuál vetítése, a színpadi megőrülés: a léggitározás, a matricaosztogatás és a strandlabda-bedobálás, miközben halljuk az óceán hangját, és látjuk, ahogy Crockett és Tubbs sétálgat Miami Beachen.

A másik maga szett összetettsége és változatossága, sok saját szám mellett, mások alkotásait is átalakítom. Figyelek a hangnemekre, a tempóváltásokra, a szett ívére, ezek összessége adja azt a pluszt a szettjeimnek, amivel próbálok kitűnni. Ez is lehet az egyik oka annak, amiért utánam „kihal a tánctér”.

Én még mindig jobban szeretem a DJ szetteket az élőzésnél, mert a világ összes zenéje közül válogathatsz. Sokkal könnyebb a közönséget megfogni  és közelebb hozni őket a stílushoz.

Hogyan látja a magyar szcénát, és milyen szerepet vállal benne?

A hazai synthwave egyik első úttörőjeként emlegetnek Lazerpunk mellett. Épp ezért szerintem nekünk nagyobb a felelősségünk, hogy mutassunk egy magasabb szintet, és építsük a közösséget. Egy jó mémmel sikerült nemrég reprezentálni a viszonyunkat Lazerpunkkal: én a könnyedebb oldalt képviselem a pálmafákkal, míg Gábor a durvább, reszelősebb, sötét vonalat viszi, így eltúlozva a stílus két véglete vagyunk.

Pont ez a változatosság az, ami miatt szeretem ezt csinálni.

Sose gondoltam volna, hogy ez olyan dolgot képviselhetek, ahol megfér egy buliban a “kocka”,a “diszkós” és  a”metálos” is.

Habár kishazánkba mindig késve érkeznek dolgok, nagyon jól állunk nemzetközi viszonylatban. Van bőven tehetséges előadónk, több válogatás albumra való anyag (lásd Hungarian Synthwave Allstars). Nagy a lelkesedés, nyitott a közönség, havi szinten vannak jó bulijaink. A külföldi nagyágyúk javarésze is járt már nálunk, aki pedig még nem, az tervezi.

Hungarian Synthwave Allstars

A válogatásalbum a hazai előadók számait gyűjti egybe, eddig két kiadás látott napvilágot. A stílus népszerűsítése mellett mindegyik kiadás jótékonysági célt is szolgált, a Bandcampen megvásárolható lemezekből befolyt összegekkel két beteg kisgyerek kezelési költségeihez járultak hozzá az előadók.

Szóval nincs megállás, a következő lépés az, hogy mi is megmutassuk magunkat a világnak.

Nemrég tért vissza Ukrajnából. Hova tovább ezek után, mik a tervek?

Szeretném kiadni az első nagy albumom. Ehhez jó lenne még kollaborálni másokkal, akár egy vokállal tűzdelt, rádiókompatibilis dalt is kihozni. A DJ-zés mellett szeretnék egy szóló live actet, de a nagy terv egy rendesen hangszerelt Quixotic koncert gitárokkal, dobbal, szaxival, szintikkel.

És persze szeretném, ha a Neonhullám csapattal egyre több helyen (akár fesztiválokon, és) egyre nagyobb közönségnek tudnánk megmutatni, miről szól ez a synthwave.

Lezárásként: top három kedvenc lemez, amit meleg szívvel ajánl a „synth-szüzeknek”?

Egyértelműen Carpenter Brut trilógiája, de mivel az a szüzeknek talán elsőre erős anyag. Előtte ezeket ajánlom: The Midnight – Endless Summer, ami talán az egyik legpoposabb anyag a stílusban, mégis minden benne van, ami kell.

Ajánlhatnám újoncoknak Lazerhawk albumait, vagy akár az igazából nem is synthwave Kavinsky-t, de inkább hallgassák meg a Kung Fury soundtrackjét, mert az kellően változatos ahhoz hogy szerelembe ess és teljes körképet kapj arról, miről is szól az új retróhullám. Bónuszként egy kicsit más, de releváns nagy kedvencem a Chrome Canyontól az Elemental Themes.

Quixoticot legközelebb a budapesti Impostorban láthatják július 8-án szombaton a többi Neonhullám-előadóval, ugyanezen az estén a Tilos Rádióban játszik este 10-től éjfélig. Július 27-én pedig az A38 Hajó tetőteraszán nézhetik meg.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.