Szórakozás

Kilencezer méteren kezdődött a magas élet a babának

24.hu
24.hu

2017. 06. 29. 11:43

Ezen a repülőgépen senkit sem érdekelt a légi közlekedés biztonsága. Az utasokat valami egészen más tartotta izgalomban: egy kisfiú születése.

Christoph Carsten Lezcan kilencezer méteres magasságban az amerikai Sprit Airlines, Fort Lauderdale-ből Dallasba tartó járatán jött világra,

„Minden annyira hirtelen történt. Nem gondoltam, hogy szülni fogok, hiszen még túl korai volt, de néhány perc alatt rájöttem, hogy sürgősen orvosi segítségre van szükségem” – mesélte Penton, a 35 éves kismama, aki a terhessége 36. hetében járt.

Az asszony a légiutas-kísérők segítségét kérte, akik azonnal kapcsolatba léptek egy orvossal. Ő elsőre azt tanácsolta, hogy kérdezzenek körbe, hátha van az utasok között szakember. Szerencsére találtak is egy gyermekorvost és egy nővért. Ők rögtön tudták, hogy a baba hamarosan megérkezik. Az anya pánikba esett.

A kapitány közben intézkedett, hogy a legközelebbi reptéren, New Orleansban landolhasson. A kis Christoph azonban azt sem várta meg, hogy odaérjenek. Élete első perceiben túl volt élete első kényszerleszállásán is, amit éppen miatta rendeltek el. A reptéren már vártak rá és az anyukájára a mentők. A baba 3175 grammal, 49 és fél centisen jött világra.

Penton később elmondta, hogy két idősebb gyermekével, a 11 éves Luluval, és a 12 éves Ramonnal az arizonai Phoenixbe tartottak, és bár tudott róla, hogy a repülés kockázatot jelenthet a terhesség harmadik trimeszterében, nem gondolta, hogy bármi gond adódhatna, hiszen egészen az utolsó pillanatig minden úgy zajlott, ahogy a nagy könyvben meg van írva.

Paul Berry, a légitársaság szóvivője elmondta, hogy bár az út közbeni szülések nagyon ritkák, a személyzetüket alaposan kiképzik arra, hogy minden egészségügyi vészhelyzetre tudjanak reagálni, és mindig van a földön egy orvos, akivel azonnal kapcsolatba tudnak lépni.

Berry hozzátette, hogy a járatukon született Christoph és a családja a következő 21 évben bármikor ingyen repülhetnek a Spirit járatain.

(via NY Post)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.