Szórakozás

Átgondoltan építkezett a Fűszerész (X)

Cayennebors, Céklapor, Chili – egészen pontosan kilenc féle. Így kezdődik a terméklista a C betűnél „Fűszerészék” kínálatában.

A pályázatíró házaspárból lett fűszerkereskedő kisvállalkozók sikerének receptjébe kell még egy C betűs dolog: a céltudatosság. Lassan már tizenegy éve, hogy egy hosszúra nyúlt holland éjszaka után üveges szemekkel bandukoltak reggel a groningeni piacon. A friss fűszerek izgalmas világával a találkozás álmokat, majd célokat szült. Ma több, mint négyszáz fűszer található a kínálatukban, s aki tőlük vásárol, mindről könnyedén megtudhatja, mire való az egyik, vagy a másik.

Anno a holland piacon a sok árus között volt egy néni, amolyan sárkányfűárus, aki élénk érdeklődést mutatott irántuk, megkérdezte, mit szeretnének főzni, milyen ízekre vágynak, mitől lennének boldogok. Tegzes Danit és párját, Kovács Évit beszippantotta a fűszerek színes és izgalmas világa, s csakhamar felmerült, hogy ebből a ritka érdeklődésből üzletet is lehet csinálni. Daniék hamarosan nemcsak azt tudták pontosan, milyen termékekkel szeretnének foglalkozni, hanem az is világossá vált, hogy milyen módon szeretnének foglalkozni a vevőikkel.

Noha hirtelen döntésnek tűnhet, hogy anno belevágtak a fűszerbizniszbe, mindezt rendkívül tudatosan tették. Az egyik alapszabályuk kezdettől fogva az volt, hogy csak tiszta forrásból dolgoznak, azaz csomósodásgátlóval és ízfokozóval kezelt termékekkel nem foglalkoznak. – Az árut mindig meg kell mutatni a vevőnek, hisz a fűszerkereskedelem eredendően bizalmi kérdés – vázolta a másik alapelvet Dani és Évi.

Az elvek mellett azért alkalmazkodniuk is kellett a helyi viszonyokhoz és üzleti koncepciójukat is meg kellett fogalmazniuk. Többször is. Az eredeti elképzelésükről – miszerint piacon árulnak majd, ahogy a keleti világban és vendéglátósokat látnak el jó minőségű fűszerekkel – még a hobbista vállalkozó korukban kiderült, hogy több ok miatt sem működik. A magyar szabályok között lényegében kivitelezhetetlen volt az eredetileg megálmodott piacozós stílus és a vendéglátósoknál sem működött a dolog.

Ezért felmérték a piacot, számolgattak, alaposan átgondolták, ki mindenkinek van igénye a termékükre, s azt milyen módon lehet eljuttatni a vásárlókhoz. A gondolkodás eredménye az lett, hogy rájöttek: sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni az alaptevékenységbe egyáltalán nem tartozó kommunikációra.

Arculatot terveztek, amelynek a csomagolás éppúgy része volt, mint a weblap. Rájöttek, hogy számukra nem a tömegtermékben, hanem az igényes, adott esetben kisebb volumenben eladott termékekben van lehetőség. Persze, ma már több tonnában mérhető az általuk értékesített 400 féle fűszer mennyisége.

Mivel a gondolkodás eredménye az volt, hogy a gusztusos, előre csomagolt fűszerekre van igény, ezt kezdték előkészíteni és megterveztek egy viszonteladói hálózatot. A vendéglátós beszállító álmaikat elengedték, mert kiszámolták, hogy a költségérzékeny iparág nem fizeti meg a Fűszerész tudását és hozzáadott értékét.

Később pedig egy apró, de igen tudatosan megtervezett boltot is nyitottak, ebben már segítségükre voltak a korábbi évek tapasztalatai. A fejlődés e szakaszában már a vásárokban is feltűntek a termékeik, de a vásározók irreális mértékben túlárazták azokat. Ennek az lett a következménye, hogy sok negatív visszajelzést kaptak a közösségi médiában – amit nagyon tudatosan használnak – így magától érthetődő volt, hogy egy webshoppal reagálnak a fogyasztók visszajelzéseire – mesélte Dani. Fontos volt nekik ugyanis, hogy az ügyfeleik mindig tudják az árakat és a termékinformációkat viszonyítani.

Vállalkozásuk a koncepciónak és a tudatos építkezésnek köszönhetően a Fűszerész ma már komoly kisvállalkozás, amely nemcsak sikerélményt ad a tulajdonosainak, hanem ők maguk is megélhetést nyújtanak néhány kollégájuknak.

A HelloBiznisz (hellobiznisz.hu) platformon sok, Daniékhoz hasonló kisvállalkozó meríthet ötletet a tekintetben, hogyan fejlesztheti cégét hasonlóan tudatosan, ahogy Dani és Évi tette.

Átgondoltan építkezett a Fűszerész (X) 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik