Szórakozás

Meglepő, hogy néz ki Szulák Andrea a hétköznapokban

24.hu
24.hu

2017. 05. 10. 16:06

Korábban a témában:

Mondhatnánk, hogy nem mindennapi látvány, pedig éppenhogy az. Szulák Andrea sem talpig sminkben és csiniben intézi a napi teendőit, helyette sportosan, baseball sapkában, a játszótéren szorít be zsúfolt időbeosztásába egy tévés interjút. A színésznő azután állt kamera elé, hogy kislányát iskolába vitte, majd a Mokka élő kapcsolásában azt is elmondta, hogy hova rohan tovább.

Este játszom, délután még próbálok és előtte összeütük gyorsan egy kenyeret, hogy a gyerekemnek legyen friss kenyere a vacsorához

– mondta Szulák, majd arra is választ adott, hogy hogyan tudja összeegyeztetni a munkát az anyasággal.

Fotó: TV2

Úgy gondolom, hogy az összes magyar anya hasonlóképpen kötéltáncol, sőt van, akinek 3-4 gyerek mellett kell ugyanezt megcsinálnia. Tény és való, hogy saját magamra nagyon kevés időm van. Nagyon precíz időbeosztás szerint élek, nagyon előre kell gondolkodnom, akár hetekre, sőt hónapokra. Strapás, de élvezem.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.