Élet-Stílus

Szulák Andrea: Nem tett jót a karrieremnek, hogy leribancoztam egy főszerkesztőt

Szulák egy éve egyedül neveli a kislányát, és bár minden nap kora délután érte megy az iskolába, a munkahelyére nem viszi be, ugyanis

nem akarja keverni a kettőt és jobban szereti, ha olyan programokra jár, ami ő róla szól.

A színésznő elmondta, Az ének iskolája a lehető legjobbkor indult el, ugyanis pont akkorra lett a gyereke kisiskolás, így elég okos volt ahhoz, hogy elmagyarázza, őt ne azért szeressék, mert ő történetesen a Szulák Andrea kislánya, hanem legyen annyira érdekes, hogy akarjanak barátkozni vele.

Nem hisz abban, hogy a nagy nézettséget csak a megosztó személyiséggel lehet elérni, sőt: szerinte egy idő után egyébként is mindegyikük meghasonul és minden akar lenni, csak megosztó nem. „Ő akar lenni a nemzeti anya, a nemzeti szent” – mondta, majd hozzátette:

a tévé nemcsak az alakot, de a személyiséget is torzítja.

Egyébként ez majdnem rá is igaz, de neki még időben megszületett a kislánya, így ott tudta hagyni a képernyőt különösebb kényszerváltozások nélkül.

Megpróbálják elhitetni veled, hogy valaki vagy. Sokszor valós teljesítmény nélkül. Az ugyanis nem az, hogy egy előre megírt szöveget a füledbe mondanak, te pedig elmondod vagy felolvasod egy papírról

– mondta.

Szulák Andrea a talkshow-járól is beszélt: hiába futott az ő neve alatt, egyáltalán nem érezte magáénak, mert csak úgy sodródott bele anélkül, hogy tudná, mit is csinál. Nem tartja magát újságírónak, provokálni sem szeret, az Activityt viszont imádta, mert egy “önazonos dilizés” volt. A műsor amúgy nemsokára újraindul, őt is megkeresték, ami jólesett neki, de nem sikerült időpontot egyeztetni.

Szulák szerint egyébként sem jó ugyanazzal a lábbal ugyanabba a folyóba visszalépni.

Nagyon szeret sütni, könyvön is gondolkodott, de nem akar kiadni egyet, mert most mindenkinek az van. A magazinok megkereséseire is egyre gyakrabban mond nemet, mert több mondanivalója van annál, mint hogy megcsináltatta a melleit.

Felidézte azt is, hogy egy Facebook-posztban leribancozta egy bulvárlap korábbi főszerkesztőjét és attól sem félt, hogy az illető új pozíciójával visszaélve esetleg elvághatja a karrierjét is.

Szerintem az újságoknál van erre egy keret, hogy ha valaki perre menne velük, akkor abból megállapodnak peren kívül. Emiatt pedig feszegethetik a határokat

– magyarázta, majd hozzátette, neki ez az egyetlen élete van, ami nem egy lap, nem egy társadalmi pozíció. Ráadásul közel sem keres annyit, mint azok, akik tönkretesznek olyanokat, akik nem is tehetnek adott esetben semmiről.

Ha nem tudok színészkedni, mert elhallgattatnak, akkor elmegyek mosogatni, takarítani

– mondta.

Sok mindent egyre nehezebben visel el, azt érzi, nincs türelme a középszerűséghez, a gonoszsághoz és a gondolkodásnélküliséghez, illetve a lelki primitívséghez, és ahhoz, hogy ez ellen senki nem emel szót. Nem látott még olyat, hogy egy rossz előadás közben valaki felállt és kiment volna, szerinte ugyanis

megtapsoljuk még a szart is.

A videónak csak egy részét szemléztük, a többi infóért kattintsatok itt fent!

Az Elviszlek magammal a D. Tóth Kriszta által főszerkesztett WMN magazin műsora. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik