Szórakozás

Botrány a Psota-díj körül: felháborodott a színésznő alapítványának elnöke

Psota Irén színművésznő emlékére Almási Éva, a Nemzet Színésze hozta létre a Psota Irén Alapítványt, amely ezentúl minden évben díjat adományoz Psota Irén tiszteletére annak a színpadi sokszínűségét és tehetségét bizonyító színésznőnek, akinek kiemelkedő képességei Psota örökségéhez méltónak bizonyultak. A Psota Irén-díjat a kuratórium döntése alapján első alkalommal Hegyi Barbara kapta múlt szombaton.

Van azonban egy kis bökkenő: nem volt ugyanis meghívott vendég az esten a tavaly elhunyt Psota Irén által létrehozott Vámos László Alapítványt elnöke. Sőt csak az esemény után értesült arról, hogy egyáltalán létezik a Psota-díj.

“Fogalmam sem volt arról, hogy létrehoztak egy ilyen díjat. Senki sem beszélt velem, holott Psotával őszinte és szoros barátság fűzött minket egymáshoz, a legbelső baráti köréhez tartoztam, engem kért meg arra, hogy kezeljem az általa létrehozott Vámos László Alapítványt. (…) A Psota-díj létrehozóitól mindenesetre nagyon illetlen dolog volt, hogy még csak meg sem hívtak, nem egyeztettek velünk”

– mondta a Borsnak Szűcs Miklós, az egykor nagy si­kereket megélt Budapesti Ka­maraszínház volt direktora, aki hozzátette: Psota Irén náluk játszotta utoljára két főszerepét is, a Három magas nő és Az öreg hölgy látogatása című darabban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik