Szórakozás

Angelina Jolie meglepetést okozott egy brit egyetemen

Angelina Jolie (angelina jolie, )
Angelina Jolie (angelina jolie, )

Angelina Jolie kedden tartotta meg első óráját vendégprofesszorként a londoni Gazdasági Főiskolán. Nagyot nézhettek a hallgatók, amikor kiderült, hogy a “Nők, Béke és Biztonság” órát maga a világsztár fogja tartani.

Az egyetemi előadáson a nők háborúban való részvételéről beszélt, majd szívesen válaszolt mindenki kérdésére és megnyugtatta a hallgatókat, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy ő tartott órát – írja a DailyMail.

“Fontos, hogy bővítsük a párbeszédet arról, miként lehet előtérbe helyezni a nők jogait, miként lehet véget vetni a nőket aránytalanul sújtó bűncselekményeknek. Alig várom, hogy taníthassak és tanulhassak a diákoktól, és megoszthassam tapasztalataimat, amelyeket az ENSZ és a kormányok mellett dolgozva szereztem”

– fogalmazott egy korábbi közleményében Angelina Jolie, akiről tegnap még besült házasságmentő tetoválásai miatt írt a bulvár.

William Hague volt brit külügyminiszter, aki szintén az intézmény vendégprofesszora lesz, már évek óta szorosan együttműködik Angelina Jolie-val a nemi erőszak felszámolásáért a válságövezetekben.

Az együttműködést Jolie A vér és méz földjén című 2011-ben forgatott boszniai háborús drámája indította el. Az amerikai színésznő bemutatkozó rendezésében a balkáni háborúban megerőszakolt muszlim nőknek állított emléket. 2014-ben Hague és Jolie csúcstalálkozót szervezett Londonban, hogy véget vessenek a nemi erőszak háborús fegyverként való alkalmazásának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik