Szórakozás

Havas Henrik most éppen Friderikuszt és Csiszárt marja

Havas Henrik pár napja azt nyilatkozta, hogy a cinizmus egy szerep, amit kitalált magának. Ha így van, nagyon hitelesen csinálja. Legutóbbi interjújában ismét belemart néhány kollégájába.

“Nem azt várom, hogy Friderikusz Sándor kolostorba vonuljon és vezekeljen, mert ellopta a Szorító című műsoromat, amit Tarnaival csináltunk. Egyébként sosem titkoltam, hogy csodálom a szorgalmáért, azért, ahogy a szakmát kitanulta, és ezzel nekem is utat mutatott. Rájöttem, ha ő lehet riporter, akkor én miért ne lehetnék érsebész? Nekem is lenne a fülemben egy apró kis hangszóró, és egy Mihancsik nevű professzor mindig mondaná, hogy merre vágjak”

– mondta a Borsnak Havas, aki a nemrég főkonzuli kinevezést kapott Csiszár Jenőt is elővette.

“Csiszár Jenő egykori tanítványom, ő ragasztotta rám a Tanár urat. Lassan megszokom. Tudom, hogy alapvetően jó ember, de van egy nagy hibája: beleéli magát olyan szerepekbe, amik nem állnak neki jól. Amikor megláttam a Magyarország, szeretlek! című nemzeti színű műsorban, rosszul lettem. Annyira hamis és dagályos, elviselhetetlen az a műsor. Sok rosszat mondhatnék Jenőről, de most bántják elegen. Alapvetően szeretetreméltó figura. Egyszer voltam nála, amikor éppen munkanélküli volt. A Nők Lapja magazinba csináltam vele interjút. Meghatóan naiv volt. Ő tényleg mélyen hisz benne, hogy tud olaszul, angolul, és tehetséges. Szerintem nem kéne őt megingatni ebben”

– nyilatkozta a műsorvezető, aki a lapnak arról is beszélt, hogy egészségileg jól van, viszont rossz a közérzete attól, ami az országban zajlik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik