Szórakozás

Sztárban sztár+1 kicsi: Megvan a végső győztes

Fináléhoz érkezett a Super TV2 zenés átváltozóshow-ja.

A döntőben a végső győzelemért már csak a Feke Pál – Kornis Anna, Dér Heni – Juhos Zsófi, Pál Dénes – Varga Vivien, Király Linda – Tabatabai Nejad Flóra és a Bereczki Zoltán – Berki Artúr párosok énekelhettek. Ráadásul kétszer is, ezúttal ugyanis minden duónak két körben kellett megmutatkoznia.

A legnagyobb átváltozás egyértelműen Király Lindáéké volt, akik az Ötödik elem dívájának bőrébe bújtak; a jelmezt hat órán keresztül rakták fel az énekesnőkre, de a látványon túl is lenyűgözte a zsűrit az előadás.

A korábban már kiesett párokat is lehetett látni az est folyamán: Szandi és Lentulay Krisztián Sipos Petivel és Sztojka Vanesszával bulizott egy hatalmasat immár tét nélkül, a Koós Réka – Szabó Bence, Tóth Vera – Farkas Zsolti és a Peter Srámek és Bari Laci pedig a hazai zenei paletta résztvevőit idézte a színpadra.

A második versenykörben Bereczki Zoltán és Berki Artúr énekeltek hatalmasat Josh Groban és Michael Bublé dalában, de Feke Pálék Wellhello produkciója mellett sem lehet szó nélkül elhaladni. És akkor hol van még Pál Dénesék Presser-Király Linda előadása…

A nézők szavazatai alapján végül a hét, és ezzel az egész széria győztese Pál Dénes és Varga Vivien lett. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik