Szórakozás

Pachmann Péter túl nagy áldozatot hozott az elmúlt években

A TV2 csütörtökön közölte friss sajtóközleményében, hogy Pachmann Péter 20 év után otthagyja a Tényeket. A műsorvezető még tavaly novemberben adta be írásos kérését arra vonatkozóan, hogy a csatorna gondolja át a munkabeosztását és a feladatait, ugyanis több időt szeretne a családjára fordítani.

A munkám a szerelmem. De a családom is. Sokat őrlődtem. Nemrég eljutottam arra a pontra, amikor beláttam, ki kell mondanom, amit érzek, mert ezt így nem szeretném már tovább csinálni. Ott akarok lenni a gyerekeim életében, minden fontos pillanatukban! Szerencsésnek mondhatom magam, amiért a csatorna megértette és elfogadta a döntésemet. Hálás vagyok a vezetőségnek, hogy nyitottak voltak a változásra

– mondta a Borsnak Pachmnann, aki hozzátette,

nem kell összeesküvés-elméleteket gyártani, a döntést kizárólag a gyerekei miatt hozta meg,

a Mokkában továbbra is láthatják a nézők.

Tavaly nagyon fájt, hogy a kislányom nélkülem élte át élete első karácsonyának pillanatait, mert én dolgoztam. Ahogyan az is fájt – noha az évek alatt megszoktam már, és sajnos ők is –, hogy nem voltam a családdal és a fiammal, amikor velük kellett volna lennem, mert dolgoztam. Hétvégente és ünnepnapokon is. Kilenc éve Mokkázom a Tények mellett. Alig maradt időm a szeretteimre. Hálás vagyok nekik, amiért ilyen türelmesek voltak, és megértették a helyzetet. Ezt a döntést értük, értünk hoztam meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik