Szórakozás

Zimány Linda nem arra született, hogy megüssön valakit

Sajnos nincs kapacitásunk arra, hogy a Sarka Kata nevével fémjelzett Élet-Forma második adását is részletesen kielemezzük - megemlékezni róla viszont mindenképpen fontos. És nemcsak azért, mert a vendégválasztásnál Sarka, a műsorvezető nem igazán nyúlt messzire (Radics Gigi helyére most Gelencsér Tímea ült be - az a lány, aki Sarka Kata szépségversenyén első helyezést ért el), hanem azért is, mert Zimány Linda is mesélt az életéről.

Zimányról megtudtuk, hogy a kardiógépeket bokszkesztyűre cserélte, illetve azt is, hogy mostanában leginkább a jogi pálya foglalkoztatja. A róla szóló kisfilm elején jó pár másodpercig nézhetjük, ahogy folyik le róla a pénz a járdán sétálgat luxuscuccokban, aztán kiderül, anyukája unszolására vágott bele a jogi pályába – ő mindig azt mondta neki, hogy azért fontos egy polgári szakma is. Azt nem tudni, hogy csak a kamerának szóló bohóckodásban vagy egyébként is  viseli a Cartier-karkötőjét az edzés során – mindenesetre úgy tűnik, nem igazán félti a több millió forintos darabot.

Ez itt az, ni:

Forrás: fem3.hu
Forrás: fem3.hu

 

Olyan bréking dolgokra derül még fény, hogy Zimány nemcsak azért edz, hogy jól nézzen ki, hanem azért is, hogy jobban érezze magát.

Így szocializálódtam, így neveltek a szüleim

– zárta rövidre, majd hozzátette, nem tudja elképzelni, hogy a való életben meg tudna ütni valakit, mert nem arra született.

A videóban ezután arról mesél, hogy az ügyvédi irodájukba különféle problémákkal érkeznek az emberek, és ezek között van olyan, amin aztán ő is rágódik később. Az így felgyülemlett feszültség levezetésére is jó az edzés, ami azon is segít, hogy este otthon már csak a párjával tudjon foglalkozni.

Szerinte azért jó zöldségekből készült italt fogyasztani, mert az segíti a napi zöldségbevitelt.

A jövőbeni terveit is megosztotta a nézőkkel: két-három éven belül szeretné letenni az ügyvédi szakvizsgát, majd ha úgy adódik, a médiában is dolgozna, utána pedig,

természetesen a szülés következik.

Az is kiderült róla, hogy ő nem az a tipikus bölcsészkar típus, aki meg tudna birkózni az ott lévő dolgokkal – jelentsen ez bármit is. „Volt az a Dr. Szöszi című film, és akkor arra gondoltam, ebben a szerepben én is meg tudnám állni a helyem” – tette hozzá, a jogi egyetem pedig azért volt jó, mert kiegészítette az extrovertált oldalát.

Sodródtam az árral, elteltek az egyetemi évek, és jogász lettem a végére

– summázta szerényen az ott eltöltött nyolc évet.

Természetesen a stúdióban is szó esett a gyermekvállalásról is, amiről az elmúlt időben egyébként egyre többet hallani. Sokkal többet nem tudtunk meg róla, mint amit eddig is: nagyjából öt év múlva lesz aktuális.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik