Szórakozás

Zimány Linda: A kapcsolatokon sok múlik

Zimány Lindának egy ideje – többnyire – ügyvédbojtárként, irodai munkával telnek a mindennapjai. Az egykori modell a Borsnak beszélt arról, hogyan birkózik meg új feladataival, de megemlítette azt is, hogyan képzeli el karrierjét a jövőben, és miért gondolja, hogy segítségére lehet ebben eddigi munkássága is.

“A szakvizsgát mindenképpen megcsinálom, és utána a terveim szerint már ez az egész magától fog pö­rögni körülöttem. Ez alatt a gyakorlattal töltött három év alatt valószínű kialakul már egy ügyfélköröm. Re­mélhetőleg a szakvizsgáról már úgy jövök ki, hogy úgy társulhatok majd a mostani főnökömhöz, mint ügyvéd, és már nem mint ügyvédjelölt. (…) 

Az egyetem alatt is mindig sokat hangsúlyoztam, hogy a kapcsolatokon sok múlik. Ki kiket ismer, ez alapján vesznek majd fel az irodába. Utána meg azért kell dolgozni, hogy bent is maradj. Nekem így nyilván elég sok ügyvéddel volt lehetőségem megismerkedni a közös baráti társaságokban”

– mondta el a már eljegyzésre is vágyó Linda, akinek alapjaiban változott meg az élete a napi munkába járással.

“A reggeli koránkeléssel sincs problémám, normál esetben is mindig időben felkeltem. Az úgy alapból adja magát. Inkább az a furcsa, hogy délután 5-6-ig bent vagyok és dolgozom. Kivéve, ha nem kell bíróságra menni. Elég jövős-menős meló. Nyilván az eddigi életemhez képest más valóban.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik