Szórakozás

Gregor Bernadett: “már nem másnak akarok megfelelni”

A 44 éves színésznő a Blikknek adott interjúban beszélt többek közt arról, már nem bánja, hogy harmadik férjével nem jött össze a közös baba, úgy érzi, elég korán kezdte az anyaságot ahhoz, hogy most már kicsit magával is foglalkozzon.

“Már nem másnak akarok megfelelni, nem vágyom görcsösen a pozitív visszajelzésekre. Kell az egészséges önzés, másokat is csak így tudok boldoggá tenni. (…) Nyáron vállaltam egy fürdőruhás fotózást. Példát akartam mutatni, mert úgy látom, egy nőt negyvenéves kora felett már simán leírnak. Ezért örülök a fotóknak, bár utólag visszanézve büszke vagyok a tíz évvel ezelőtti, nyuszis magazinos fotókra is. A színésznő hiú állatfajta, és jók ezek a visszajelzések” – fejtegette Gregor Bernadett, aki korábbi pánikbetegségéről is vallott, amivel mostanában szerencsére nem kell küzdenie.

“Amikor a színpadon rám tört a roham, na az félelmetes volt! Azt hittem, meg fogok halni. Aztán tudatosítottam magamban, hogy ez csak egy érzés, valójában nincs életveszély. Ha később előjött, már nem ijedtem meg annyira. Szerencsére régóta nem volt már, de akkor elmentem neu­ro­lógushoz, próbálkoztam a gyógyszer szedésével is, de azok eltompítottak. A nyugtató azért azóta is nálam van, bár szerintem már lejárt a szavatossága… Remélem, soha nem kell bevennem, de itt van nálam, megnyugtatás végett.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik