Belföld

Hipót ivott egy kétéves kisfiú, azt hitte, víz van a konyhaasztalon lévő pohárban

Hipót ivott és súlyos sérüléseket szenvedett egy kétéves borsodi kisfiú. A Kazincbarcikai Járási Ügyészség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat a gyermek édesanyja ellen.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint az anya tavaly július közepén megkérte a családi házukban lévő lány rokonát, hogy menjen át az udvaron lévő másik házba, és egy pohárban hozzon át hipót a mosáshoz a vádlott édesanyjától. A lány egy üvegpohárban egy deciliter hipóval tért vissza, a vegyszert pedig a konyhaasztalra tette.

Súlyos sérülést szenvedett a gyerek

Az anyuka ezalatt a hat hónapos gyermekét etette, a szobába ment, ahonnan nem lehetett rálátni a konyhára. Emiatt nem kísérte figyelemmel, hogy mikor került be a lakásba a hipót tartalmazó pohár. Időközben az asszony kétéves fiúgyermeke a konyhában látta az asztalon lévő poharat, azt feltételezhette, hogy abban víz van, ezért beleivott.

Az anyuka mulasztásának következményeként a kisfiú nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett el, esetében maradandó fogyatékosság, súlyos egészségromlás nem várható. Az ügyészség pénzbüntetést kért a büntetett előéletű édesanyára.

Egy általános iskolás kislány azért ivott hipót, mert csúfolták a társai. 

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik