Szórakozás

Peller Anna: Nem ismerem igazán a lányomat

Mint megírtuk, augusztus végén érkezik az RTL Klub képernyőjére a Nyerő páros című új műsor, amiben nyolc sztárpár költözik be egy Budapest környéki villába, hogy megmutassák ügyességüket, kitartásukat és legfőképpen persze az együttműködésre, a kooperációra való képességüket, amelyekre az egymás elleni harcban is szükségük lesz. Köztük Peller Anna és férje, Lukács Miklós. A párnak három évvel ezelőtt született kislánya, Lukács-Peller Annabella, akit a színésznő sajnos nagyon keveset lát a sok munka miatt.

“Sajnos nagyon kevés időt tudok otthon tölteni a családommal, épp ezért is mondtam igent a Nyerő Páros felkérésére, hogy egy kicsit Mikivel lehessek. Mivel nekem szinte semmi szabadidőm nincs, így a férjem van otthon a gyermekünkkel. Amikor hazaérek, Annabella általában már alszik, szóval nem sokat találkozom vele sajnos. Igazából még nem is ismerem igazán a lányomat, a szokásait. Ez most egy nagyon hajtós időszak az életemben, de ettől függetlenül igazi „anyatigris” vagyok, és igyekszem színésznőként, anyaként és feleségként is a legjobbat nyújtani”

– mondta a Blikknek Peller, akit megviseli, hogy ritkán látja a családját, de így is igyekszik minden szabad percet velük tölteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik