Szórakozás

25 év után ért véget Fehér Anna kapcsolata

Újabb egykori Szomszédok-szereplő kapcsolata futott zátonyra. Nemcsák Károly 21 év után vált el nejétől, azóta pedig már új barátnőt is talált magának, most pedig kiderült, hogy Fehér Anna házassága sem állta ki az idő próbáját.

A színésznő 50. születésnapján jelentette be a jó hírt, hogy párja húsz év után végre megkérte a kezét és hamarosan gyermeket is vállalnak, de a kései esküvő úgy tűnik, nem volt jó ötlet. Házasságuk csak néhány évig tartott, a Bors tudomása szerint ugyanis Fehér Anna orvos párja már másfél évvel ezelőtt kiköltözött közös otthonukból, ahol a színésznő most egyedül neveli négy és fél éves kisfiát, Barnabást. A pár állítólag szakember segítségét is kérte a problémák megoldásához, de ez sem vezetett eredményre.

“Nyilván nem a válás volt a cél. Anna 53 éves lett, amikor megszületett a kisfiuk, Barnabás. Embert próbáló volt az a küzdelem, ahogy megharcoltak a babáért. Ez óriási boldogság, de úgy látszik, mégis maradtak soha nem gyógyuló sebek is bennük. Szerették volna együtt felnevelni a kisfiút, megmenteni a házasságukat, ezért szakember segítségét kérték, de ez sem vezetett eredményre. Végül belátták, hogy jobb, ha külön folytatják” – mesélte a napilap informátora.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik