Belföld

12 tanár hagyta ott évkezdés előtt az isaszegi egyházi iskolát

MTI
MTI

A tanévkezdés előtt 12 tanár mondott fel egy isaszegi iskolában, mert nem tudtak együtt dolgozni az új igazgatóval, akit a fenntartó, a Magyar Pünkösdi Egyház tavaly májusban teljesen váratlanul nevezett ki – írta a Szeretlek Magyarország. A lap információi szerint a távozó pedagógusoknak főleg az új igazgató stílusával volt problémájuk.

A Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum 35 fős tanári kara kétharmadra fogyatkozott. Az alakuló értekezleten elhangzott információk szerint öt osztály maradt osztályfőnök nélkül, köztük az érettségizők is, a végzősök mellől hiányozni fog a magyar- és a történelemtanár is, az általános iskola felső tagozatán pedig egyáltalán nem maradt matematikatanár.

A távozó pedagógusok között voltak, akik már több mint húsz éve az intézményben dolgoztak, olyanok is, akiknek korábban számos osztálya sikeresen érettségizett.

A lapnak a távozó tanárok közül többen elmondták, hogy az új igazgató megjelenésével az addigi nyugodt légkört többek szerint felváltotta egy ideges, feszült, stresszes munkahelyi atmoszféra. Egy tanár elmondta, hogy „rendre agresszívan kommunikálta a helyzetet, fenyegetőzött, számos kollégával durva volt”. Amikor az igazgató szembesült azzal, hogy a tantestület harmada távozik, a lapnak nyilatkozó tanár szerint „dühös és ingerült volt”.

A tanárok elmondták, hogy megkeresték a Magyar Pünkösdi Egyházat az igazgató miatt, ahol azt javasolták, hogy találjanak megfelelő embert, amit meg is tettek, de a fenntartó végül nem változtatott a döntésén.

Az egyház a lapnak tagadta, hogy valaha is fontolgatták volna az igazgatócserét. A csalódott pedagógusok jelezték az egyháznak, hogy amennyiben az igazgató mégis marad, akkor ők felmondanak. Szerintük a fenntartó válasza annyi volt: „jó, menjenek”.

Frissítés

A Magyar Pünkösdi Egyház a cikk kapcsán a következőről tájékoztatott:

  • „A Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum 35 fős tanári kara kétharmadra fogyatkozott.” – Az iskolában nem 35, hanem 55 pedagógus dolgozik.
  • „Öt osztály maradt osztályfőnök nélkül” – Nem maradtak osztályfőnök nélkül a diákok, mert ugyan valóban öt osztályfőnök felmondott, de pótlásuk haladéktalanul megtörtént, ezért mindegyik osztálynak van új osztályfőnöke.
  • „Az általános iskola felső tagozatán egyáltalán nem maradt matematikatanár.” – A távozókon felül több matematikatanár is maradt a felsőtagozaton.
  • „A tanárok elmondták, hogy megkeresték a Magyar Pünkösdi Egyházat az igazgató miatt, ahol azt javasolták, hogy találjanak megfelelő embert, amit meg is tettek, de a fenntartó végül nem változtatott a döntésén.” – A Magyar Pünkösdi Egyház oktatási központjában a tiltakozó pedagógusok kezdeményezésére valóban meghallgattak egy embert, akinek azonban saját állítása szerint nincs vezetői tapasztalata, és jelezte, hogy nem is vállalja el a vezető pozíciót.

Közölték továbbá, hogy a fenntartó Magyar Pünkösdi Egyház 2023 márciusában megválasztott vezetésének deklarált célja, hogy az intézmények a jogszabályokat maradéktalanul betartva működjenek, ehhez elengedhetetlen volt a vezetőváltás. – Az igazgató egyéves munkája során törekedett az intézmény működtetésének javítására, a szabályszerű működés kialakítására, az intézmény számára kedvezőtlen szerződések lezárására – írták, hozzátéve, hogy az új igazgató mesterpedagógus, szakértő, aki kinevezésekor rendelkezett azokkal a feltételekkel, amelyeket a jogszabály a vezetői megbízáshoz előír. .

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik