Szórakozás

21 év után véget ért Nemcsák Károly házassága

Úgy tűnik, hogy Détár Enikő és Rékasi Károly valamint Polyák Lilla és Homonnay Zsolt után újabb évtizedes színészházasság ér véget. A pletykák szerint Nemcsák Károly és felesége, Darvasi Ilona kapcsolata annyira megromlott, hogy a színházigazgató már ki is költözött közös otthonukból.

“A József Attila Színházban nyílt titokként kezeli mindenki a tényt, hogy az igazgató úr házasságáról már csak múlt időben lehet beszélni” – árulta el a Blikknek egy bennfentes.

A pár egyébként két évtizeddel ezelőt, 1995-ben állt oltár elé, kapcsolatukból pedig két fiuk született. Az utóbbi évek rengeteg elfoglaltsága azonban felőrölte a házasságukat. Nemcsák a József Attila Színház vezetésére fordította minden idejét, neje pedig a lányával közösen alapított Turay Ida Színházat irányítja.

A napilap az egykori sorozatsztárt is felkereste az ügyben, ő azonban magából kikelve utsaította el a lehetőséget, hogy magánélete jelenlegi helyzetéről nyilatkozzon: “Tessék ezt abbahagyni, kezét csókolom! Amennyiben családi gondjaim vannak, azt megoldom egyedül” – zárta le a kérdést a színész.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik