Szörényi Levente (Array)
Szórakozás

Szörényi: Kóbor sok marhaságot tud összehordani

24.hu
24.hu

2016. 04. 04. 08:41

Korábban a témában:

A tavaly nyáron búcsúkoncertet adó Illés-zenekar tagja, Szörényi Levente a Rockmúzeumban tartott beszélgetős est alatt keményen bírálta egykori pályatársait. A zenész elmondta, hogy a mai napig nem érti, Bródy János miért sértődött meg azon, hogy a zenekar akkor is turnézott, amikor ő börtönben ült – írja a Bors.

Szörényi azt is elmondta, hogy a 80-as években Koncz Zsuzsa is megorrolt rájuk, amikor a Rohan az idő után, Kovács Katival álltak össze lemezt készíteni. Az énekesnő állítólag a sanzonbizottság egyes tagjaival meg akarta hiúsítani az albumot. “Sokféle politikai természetű vitánk akadt Koncz Zsuzsával az évek folyamán, de a Rohan az idő közös sikerünk, az nem vitatható el tőlünk” – mondta Szörényi, aki ennek ellenére még mindig el tudná képzelni a közös munkát Konczcal.

Az emlékek kiteregetése során azonban Kóbor János kapta a legnagyobb pofont, amikor Szörényi a 2001-es, népstadionbeli Illés–Metro–Omega koncert kapcsán mesélt a hallgatóságnak.

“Kóbor sok marhaságot tud összehordani, például azt, hogy ők azért nem lettek világhíresek, mert mi mentünk ki Angliába. A koncertszervezés is ne­hezen ment, végig az volt a halálfélelmük, hogy mi játszunk majd utoljára. Emberileg szerencsétlenek már akkor is rosszak voltak, egymást is marták” – fogalmazott a zenész.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Picture taken on June 25, 2013 in Aachen, western Germany, shows British actor and UNICEF Goodwill Ambassador Roger Moore and his Danish wife Kristina Tholstrup waving from a carriage as they visit the CHIO World Equestrian Festival.
Moore, who will forever be remembered for playing the womanising superspy James Bond, died May 23, 2017, aged 89, his family announced in a statement. / AFP PHOTO / dpa / Henning Kaiser / Germany OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.