Budapest, 2012. szeptember 28.
Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója sajtótájékoztatót tart a színházban a 2012-2013-as évdra összeállított mûsortervrõl 2012. szeptember 28-án.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Szórakozás

Nemcsák Károlynak máris új barátnője van

24.hu
24.hu

2016. 02. 13. 12:11

Korábban a témában:

Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk a minap, a József Attila Színház igazgatójának, Nemcsák Károlynak véget ért 21 éves házassága. A Szomszédok egykori Vágási Ferije ugyan nem szeretett volna magánélete ezen részleteiről beszélni, de a Blikk kiderítette, hogy a színész már el is költözött otthonról, sőt a válási papírokat is beadták feleségével, aki szintén egy színházat vezet. Minden bizonnyal a sok munka idegenítette el őket egymástól.

A napilap színházi informátora azt is elárulta, hogy Nemcsák azóta már új párt is talált magának egy fiatalabb nő személyében, aki mellett kivirult. “Nem sokkal a feleségével való szakítás után találtak egymásra a hölggyel. Az igazgató láthatóan kivirult a házassági válságot követően, új párja oldalán pedig ismét fiatalságát éli.”

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CHICAGO, IL - AUGUST 13: Four-year-old Leo Griffin leaves a protest against the alt-right movement held to mourn the victims of yesterdays rally in Charlottesville, Virginia on August 13, 2017 in Chicago, Illinois. One person was killed and 19 others were injured in Charlottesville when a car plowed into a group of activists who were preparing to march in opposition to a nearby white nationalists rally. Two police officers were also killed when a helicopter they were using to monitor the rally crashed.   Scott Olson/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.