Szórakozás

Tatár Csilla is pótolhatja majd Jakupcsek helyét

A kezdeti pletykákkal ellentétben szinte már biztos, hogy a karácsony előtt elbocsájtott Jakupcsek Gabriella külsősként sem tér vissza korábbi műsorai háziasszonyaként. A Ridikülben a 41 éves Novodomszky Éva fogja váltani, aki maga is nehezen emésztette meg, hogy kolléganője helyére ültetik.

“Amikor az MTVA vezetése tudatta vele, hogy új szerepkörben, a Ridikülben számítanak rá, Éva nem akarta elvállalni. Nyilván bántotta, hogy a kirúgott ikon, Jakupcsek helyére kerül, ami, lássuk be, elég nehezen megugorható feladat. Még szerda délelőtt is bizonytalan volt, hogy elvállalja-e, de végül igent mondott. Egyébként se nagyon lett volna más választása, hiszen az MTVA alkalmazottja, nem igazán van lehetősége nemet mondani. Éva jó katona, nem hisztis, nem konfrontálódik. Nem utolsósorban két kisgyermeke van, rájuk is gondolnia kell” – mesélte a Bors egyik informátora, aki azt is tudni véli, hogy a Magyarország, szeretlek!-ben ki pótolja majd Jakupcseket.

“A székházban azt beszélik, hogy a csatorna új üdvöskéje, Tatár Csilla veszi át Gabi helyét Jenő mellett. Csilla tavaly már bizonyított A Dalban, így idén is ő vezeti majd. Úgy látszik, a kisbabája mellett a Magyarország, szeretlek! műsorra is lesz energiája.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik