Szórakozás

Jakupcsek belebetegedett elbocsájtásába

A műsorvezetőt hétfőn, Ridikül című műsora forgatási szünetében szembesítették felettesei azzal, hogy jövőre már nem lesz szükség a munkájára. Jakupcsek Gabriella egyelőre értetlenül áll a dolog előtt, hiszen ahogy elmondta, annál többet és sikeresebbet nem lehetett volna nyújtani a közmédiánál, amit ő elért műsoraival. A tévést a villámcsapásként érő kirúgás nem csak lelkileg viselte meg, egészségi állapota is leromlott és továbbra sem tudja hogyan tovább.

“Hétfőn is rosszul voltam már, mára pedig teljesen elment a hangom. Továbbra sem tudom, hogy miért történt mindez, a nagyobbik gyerekemnek, Marcinak elmondtam, most amolyan itthoni Ridikült tartunk… Nem tudom, mi lesz, én nem tudok arról sem, hogy külsősként tovább foglalkoztatnának, még senki nem keresett meg!” – árulta el a Blikknek Jakupcsek, miközben az orvosi rendelőben várakozott.

A napilap azt is tudni véli, hogy az MTVA magas fizetése miatt vált meg a képernyőstől, információik szerint ugyanis havi másfél-két millió forintot fizettek neki. Egy médiaszakértő szerint azonban ez az összeg korántsem olyan sok, mint azt elsőre gondolnánk, ha figyelembe vesszük azt is, hogy Jakupcsek mennyit volt képernyőn. Egy kereskedelmi csatorna vezetői arcai ennek a dupláját is megkeresik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik