Szórakozás

Magyar zeneszerzővel dolgozik Snoop Dogg

Mezei Mátyás, művésznevén Mat Diamond jegyzi az amerikai női mc, leshia dalát, amiben a híres rapper is közreműködik.

Az Angliában élő Mezei Mátyás neve nemcsak a rapzene iránt érdeklődőknek lehet ismerős, hiszen Mat az édesapja Nkuya Sonia kislányának, tehát vele megy a harc a gyerek elhelyezéséről. Ezúttal azonban zenei karrierje került előtérbe, hiszen a magyar fiú komoly produkcióban vehet részt.

“Már odahaza is zenével foglalkoztam, 2011-ben azonban Angliába költöztem és azóta kinyílt a világ, sokkal befogadóbb ez a zenei piac. Zenei producerként a Soundcloudon és speciális portálokon keresztül promotálom a dalaimat, így figyelt fel rá King T is, aki egy nyugati parti, amerikai legenda. Ő a Twitteremen keresztül vette fel velem a kapcsolatot és nem sokkal később már együtt dolgoztunk Ieshia legújabb dalán, amelyben Snoop Dogg lesz az együttműködő sztár” – mondta el Mat Diamond a Hunitednek.

“Úgy tűnik, hogy King T új albumán Xzibit lesz az egyik fő közreműködő, így vele is alkalmam nyílhat dolgozni. És a Londonban élő egykori megasztárossal, Széles Izával is együtt dolgozunk. Benne minden megvan, hogy világsztár legyen, én pedig producerként igyekszem ehhez megadni neki a támogatást. A legutóbbi Chris Brown remixemet pedig megosztotta a menedzsmentje, így természetesen rengeteg emberhez eljutott a nevem, ami azért fontos, mert így lehet igazán előrehaladni. A fentiek mellett számos nagy projekten dolgozom még, de babonából ezekről még nem szívesen beszélek” – mesélte tovább Mezei Mátyás, akinek egy régebbi dalából alább adunk is egy kis ízelítőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik