Szórakozás

Győrfi Pál: Nem terveztünk harmadik gyermeket

győrfi pál (győrfi pál)
győrfi pál (győrfi pál)

A mentők szóvivője bevallotta, hogy meglepődött, amikor kiderült, hogy kedvese gyermeket vár.

“Nem terveztünk harmadik gyermeket, meglepődtünk, amikor kiderült, hogy babát várunk. A feleségem egy bank jogásza, már épp a visszatéréséről tárgyalt. Némi bizonytalankodás után örömmel úgy határoztunk, ha Lilla minket választott, akkor jöjjön” – árulta el a BEST magazinnak Győrfi Pál, aki tudja, hogy meg kell őriznie az egészségét, ha boldog apuka akar lenni.

Fotó: TV2

“Mire a gyerekeim leérettségiznek, közel leszek a hetvenhez, és bár most fittnek érzem magam, 10-15 év múlva is ott kell állnom mellettük, el kell tartanom őket, egyszóval bírnom kell az iramot. A családom érdekében is drasztikusan át kell alakítanom az életmódomat. Karácsony után kezdtem, öt napig méregtelenítettem, azóta legtöbbször sovány húst és zöldségeket eszem. Legalább hat kilótól szeretnék megszabadulni. Immár rendszeresen étkezem, nem késő este csak, mint azelőtt. Korábban napi 8-10 kávét is megittam, most ennek vége, zöldséglevet és vizet kortyolgatok. A feleségemtől pedig kaptam egy kondigépet… Nem engedhetem meg, hogy ne figyeljek az egészségemre!” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik