Szórakozás

A hónap végéig ne küldje a gyereket cigiért!

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság augusztus 30-áig rendkívüli ellenőrzésekkel vizsgálja azt, hogy a Nemzeti Dohányboltokban kiszolgálják-e a 18 éven aluliakat dohánytermékkel.

Kapcsolódó cikkek

Az elkövetkezendő időszakban a hatóság fokozott rendszerességgel és a jogszabályban megkövetelt szigorral lép fel a fiatalkorúak kiszolgálása ellen. A fiatalkorúaknak árusító dohányboltok a bírság mellett a dohánytermék forgalmazásának megtiltására, ismételt elkövetés esetén az üzlet átmeneti bezáratására is számíthatnak.

Figyelemmel arra, hogy az előírások alapvető célja a fiatalkorúak dohánytermékhez jutásának megakadályozása, és a dohányzás visszaszorítása, az előírásokat megszegő vállalkozásokkal szemben kíméletlenül fellép a hatóság.

Az eddigi országosan lefolytatott több mint 200 ellenőrzésből 118 esetben a felügyelőségek munkatársai fiatalkorúak bevonásával vizsgálták a tilalom betartását, és ebből 17 alkalommal (14%) állapították meg a jogsértő kiszolgálását, 34 alkalommal (28%) pedig azt, hogy a kereskedő – a vonatkozó előírás ellenére – nem szólította fel a fiatalkorút a távozásra. Míg a tavalyi évben a kereskedők 58%-a értékesített cigarettát 18 éven aluliaknak, a jelenlegi 14%-os adat jelentős javulást mutat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik