Szórakozás

ByeAlex minikoncerttel melegít az Eurovízióra

ByeAlex (ByeAlex)
ByeAlex (ByeAlex)

A Dal megnyerése óta Szombathelyen lép fel először ByeAlex. Az Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Magyarországot képviselő előadó szerdán az Agora Savaria Filmszínházban beszélgetéssel egybekötött minikoncertet ad.

ByeAlex (Márta Alex) a „Kedvesem” című szám mellett más saját szerzeményeit, köztük a „Csókolom”, a „Láttamoztam”, valamint az MR2 Petőfi Rádiónak készített, a hallgatók által beküldött történetekből írt „Messziről” című dalt is előadja, emellett beszél azok születéséről és a terveiről is – közölték a szervezők az MTI-vel.

Az est moderátora Kirchknopf Gergő, az Ocho Macho zenekar frontembere.

ByeAlex „Kedvesem” című dalával március elején győzött az Eurovíziós Dalfesztivál magyar köztévés válogatóversenyén, A Dal című televíziós showműsorban. A ByeAlex és Palásti Kovács Zoltán Zoohacker által jegyzett dalt már mintegy egymillióan látták a YouTube videomegosztón.

Az Eurovíziós Dalfesztivált május 14. és 18. között tartják a svédországi Malmőben. Idén 39 ország vesz részt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett versenyen, a „Kedvesem” a második elődöntőben, május 16-án hangzik el, 12-es sorszámmal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik