Szórakozás

Babát vár Halle Berry

Az Oscar-díjas színésznő párjával, Olivier Martinez-zel közösen jelentette be az örömhírt.

A 46 éves Halle, még 2010-ben kezdett el randizgatni vőlegényével, a francia származású, 47 éves Martinez-zel. Két évvel később 2012-ben megtörtént az eljegyzésük, novemberben pedig a pár már arról nyilatkozott a Hello magazinnak, hogy közös gyermeket szeretnének. A színésznőnek előző kapcsolatából már van egy kislánya, Nahla, akinek édesapja nem más, mint a kanadai modell Gabriell Aubry. Természetesen a két férfi kapcsolata kicsit sem baráti, a konfliktus akkor kezdődött köztük, amikor Halle bejelentette, hogy kislányával Franciaországba szeretne költözni. A bírósági végzés értelmében a sztár végül nem költözhetett, a kakaskodó pasik pedig egymásnak estek. Mindketten kórházba kerültek, Aubry-t le is tartóztatták, de végül 20 ezer dollár óvadék fejében kiengedték a börtönből.

Ki tudja mi lesz, ha Aubry megtudja, hogy egykori szerelme most ismét állapotos, a harmadik hónapban jár, és információink szerint kisfiút hord a szíve alatt. Halle régóta cukorbetegséggel küzd, de elmondása szerint ez előző terhessége ideje alatt sem okozott problémát.

Olivier Martinez most először bizonyíthat apukaként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik