george-lucas (george lucas, star wars, )
Szórakozás

Művészfilmeket gyártana a Star Wars filmek atyja

24.hu
24.hu

2012. 06. 04. 12:54

Kathleen Kennedyt nevezte meg utódjának a Lucasfilm élén George Lucas, a Star Wars-birodalom feje, de a filmezéssel nem hagy fel

A 68 esztendős tekintélyes hollywoodi filmes a BBC hírportálja szerint azzal magyarázta távozását a cég éléről, hogy más dolgokkal akar foglalkozni. Mint fogalmazott: ha már átadja a stúdiót, olyasvalakire akarja bízni, aki képes megvalósítani a stúdióval kapcsolatos további elképzeléseit.

Lucas 1971-ben alapította a stúdiót, amelynek első filmje a THX 1138 című sci-fi volt. A fiatal rendezőre két évvel később az American Graffiti című filmje nyomán figyeltek fel Hollywoodban. Az 1977-ben bemutatott Csillagok háborúja című munkája pedig minden idők legnagyobb kasszasikere lett.

Kennedy, aki olyan filmek producere volt, mint a Jurassic Park vagy a Hatodik érzék, “valódi látnokként” emlegette Lucast. “Láttam, hogyan építette fel a Lucasfilmet egy kis észak-karolinai rebellis cégből nemzetközileg teljesen integrált szórakoztatóipari vállalattá” – mondta. A hollywoodi sztárproducer hozzáfűzte: megtiszteltetésnek tartja, hogy a nyugdíjba vonulás gondolatával foglalkozó Lucas rábízza a filmes vállalkozást.

Lehet, hogy Lucas visszavonul a cég vezetésétől, de a filmezéssel nem hagy fel. A közelmúltban arról beszélt újságírók előtt, hogy a kasszasikerek világát otthagyva kisebb költségvetésű művészfilmeken akar dolgozni.

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.