Pályán kívül

Nyitó-, záróünnepség, ugyan miért?

Ujlaky-Gazdag István
Ujlaky-Gazdag István

2017. 08. 01. 08:00

Ne mondjunk le végleg a sportesemények nyitó- és záróünnepségéről - de gondoljuk őket újra, mert lehet ezt másképp.
Korábban a témában:

Végtelen hosszan vonulgató, értelmezhetetlen valamik, az égvilágon semmiféle jelentéssel nem bíró lézershow, a többség számára megfejthetetlen moderntánc, és mindezek egyre kínosabban elnyúló, soha véget érni nem akaró váltakozása – ilyen egy tipikus nagyszabású sportrendezvény nyitó/záróünnepsége.

Mi szükség van erre? – teheti fel joggal a kérdést az egyszeri szurkoló. Rendben, a négyévente tartott olimpiáknak meg kell adni a méltóságát, odagyűlik az egész világ, társadalmi esemény, jóval túlmutat egy mezei sportrendezvényen, a rendezőt végképp felteheti a térképre (Barcelona), de extra gazdasági kockázatokat is hordoz (Görögország). Azért az utolsó három olimpia átlag négyórás megnyitói így is túlzásnak látszanak.

De még a frissen véget ért vizes vb nyitányát/befejezését sem piszkálnám most, a milliárdok ellenére sem.

Olimpiai igényű megnyitóra készültünk, Magyarország történelmének eddigi legnagyobb sporteseményét szerveztük, méghozzá idehaza hatalmas tradíciókkal bíró sportágakkal. Mondhatni, ezt nem lehetett megúszni, akinek pedig nem kenyere a megnyitó, ne nézze, ilyen egyszerű.

Hanem a sport világában egyre gyakrabban kerekítenek mini nyitóünnepségeket a rendezvények elé. A júniusi, kölni kézilabdás Final4 előtt például a töksötét csarnokban random színes lézercsíkok cikáztak. Ugyan miért? Aligha készült erről közvéleménykutatás, de a közösségi média, és a szurkolók elmondása alapján az átlag sportrajongót teljesen hidegen hagyják ezek a ceremóniák.

Vagy idézhetnénk Pásztory Dórát is:

Az igazi megnyitót nem néztem, még sosem láttam egyetlen úszó-világbajnokságét sem. (…) A megnyitó a verseny szempontjából, a nemzetközi sajtó és a résztvevők számára is teljesen irreleváns.

Jorge Valdano, világbajnok argentin focista kapiskálhatja a lényeget. Az irodalmi vénával megáldott, novellákat is szerző Valdano egyszer kifejtette: azért nem készül sok sportos film, mert redundáns lenne, a sportnak ugyanis önmagában is megvan a dramaturgiája, a katarzisa. A szélsőséges teljesítmény, az emberfeletti erőfeszítés, a siker érdekében hozott súlyos áldozatok könnyen patetikussá tehetik a sportközvetítéseket, a nemzetközi versenyeken pedig még rárakódik erre a hazáért való versenyzés nemes eszménye.

Még az immár vérbeli kapitalista Hosszú Katinka is azt mondta a vizes vb alatt, hogy óriási nyomást jelent Magyarországért versenyezni, nem gondolta, hogy ilyen súly nyomja majd a vállát.

Ha erre az egészre még ráteszünk egy nyitó/záróünnepséget, amelynek minden másodpercét áthatja a pátosz, az már tényleg elviselhetetlen lesz.

Nem kell végleg lemondani az ünneplésről, de újra lehetne gondolni. A sport tálcán kínál egy sor egészen más, bizonyos értelemben könnyedebb erényt is: vagányságot, humort, fiatalságot, közösségi élményt. Ha meg is tartjuk mindezek mellé a pátoszt, mindjárt csak az ötöde lesz a nagy egésznek.

És akkor talán az öncélú ruhaköltemények is egy kicsit más fénytörést kaphatnak.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.