Budapest, 2016. február 19.
Az épülõ budapesti Dagály Úszóaréna a 44 méter magasan lévõ acél tetõszerkezettel 2016. február 19-én. A 2017-es vizes világbajnokság központi létesítményének tetõszerkezete február 18-án éjjel hidraulikus pumpák segítségével egyben került a helyére a tervezettnél hat héttel korábban. A rekordidõ alatt épülõ úszóarénát magyarok tervezik és építik. 
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Pályán kívül

Tizenkét milliárddal drágább lesz a budapesti vizes-vb

24.hu
24.hu

2016. 04. 27. 15:10

Újabb milliárdok érkeznek a vizes-vb büdzséjébe.
Korábban a témában:

2015 márciusában jelentették be, hogy Magyarország a korábban már elnyert 2021-es vizes vb mellett bevállalja a 2017-es vb rendezését is. Gyárfás Tamás akkor úgy nyilatkozott, hogy 24,7 milliárd forint körüli összegbe kerül majd az országnak a rendezés.

A költségek azonban megugrottak, és a projekt befejezése miatt még törvénymódosításra is szükség volt, hogy az engedélyeztetések és az építkezések beleférjenek az időkeretbe. Ezek után folyamatos nőtt az összeg, legutóbb már 64 milliárdról lehetett olvasni.

A hvg.hu azt írja, újabb 12 milliárdos tétel bukkant fel a jövő évi költségvetés tervezetében erre az eseményre. Így tehát már 76 milliárd forintnál tartunk.

Érdekesség, hogy néhány nappal azután érkeznek újabb milliárdok a vizes-vb büdzséjébe, hogy Gyárfás Tamást megerősítették a pozíciójában.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Swedish director Ruben Ostlund delivers a speech on stage after he was awarded with the Palme d'Or for the film 'The Square' on May 28, 2017 during the closing ceremony of the 70th edition of the Cannes Film Festival in Cannes, southern France.  / AFP PHOTO / Alberto PIZZOLI
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.