Pályán kívül

Tovább tart az adok-kapok Bernd Storck és a Puskás Akadémia között

24.hu
24.hu

hírszerző. 2016. 04. 27. 06:35

Korábban a témában:

Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kedden diszkréten odaszólt a Puskás Akadémiának. A klub NB3-ba kölcsönadott 22 éves játékosával, Kocsis Gergővel kapcsolatban fejtette ki véleményét:

Kíváncsi voltam a játékára. Gergő nagy tehetség, figyelem a pályafutását, érthetetlen számomra, miért mellőzik a Puskás Akadémiánál. Sebaj, én nem tévesztem szem elől.

Pár órán belül jött is a válasz a kiesés ellen küzdő csapat részéről. Közleményben kérték a német mestert, hogy tartsa meg magának a keretükkel kapcsolatos gondolatait.

Bernd Storck viszont nem hagyta magát, a szerdai Nemzeti Sportban állt ki magáért:

Korábban is elmondtam, nem kívánok beleszólni a klubok szakmai döntéseibe, ugyanakkor ha egy adott témával vagy játékossal kapcsolatban megkérdezik a véleményem, akkor azt a jövőben is elmondom. Sportigazgatóként jogom és kötelességem eldönteni, kik alkalmasak nemzetközi szinten is jól teljesíteni, ezért a fiatal tehetségeket továbbra is figyelem. Csak velük, mindannyiunk közös munkájával és jó együttműködésével érhet el újabb sikereket a magyar labdarúgás.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

BERKELEY, CA - FEBRUARY 1: A "Make America Great Again'' hat is burnt on the UC Berkeley campus during a protest on February 1, 2017 in Berkeley, California. A speech by controversial Breitbart writer Milo Yiannopoulos, who was scheduled to speak at the university, was cancelled after protesters and police engaged in violent skirmishes.   Elijah Nouvelage/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.