budapest, lánchíd (budapest )
Pályán kívül

Budapest Európa Sportfővárosa lesz 2019-ben

24.hu
24.hu

2015. 11. 13. 20:31

A magyar fővároson kívül még három város pályázott.

Budapest lesz 2019-ben Európa Sportfővárosa – a címet a Fővárosi Önkormányzat pályázatát elbíráló European Capitals of Sport Association (Európai Sport Fővárosai Bizottság – ACES) ítélte oda.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapján olvasható beszámoló szerint a 2024-es nyári olimpia megrendezéséért versenyben lévő Budapesttel együtt Málaga, Jereván és Valletta pályázott.

A brüsszeli székhelyű ACES 2001-ben hirdette meg először a címet, amelyet akkor Madrid kapott meg. Az idén Torino, jövőre Prága, 2017-ben Marseille, 2018-ban pedig Szófia lesz a kontinens sportfővárosa.

Ez a cím segít Budapest 2024-es olimpiai pályázatának, médiafigyelmet irányít a fővárosra, és az egész éves aktivitás révén hasznos tapasztalatokra tehetünk szert

– idézte a mob.hu közleménye Szalay-Bobrovniczky Alexandrát, Budapest főpolgármester-helyettesét, aki hozzátette: Budapest már meglévő sporteseményekre fűzte fel a pályázatát, amely nem igényel külön infrastrukturális fejlesztéseket.

Fábián László, a MOB sportigazgatója úgy fogalmazott: Budapest már több alkalommal bizonyította versenyszervező képességét, vendégszeretetét, s példaként említette az elmúlt évekből a birkózó-, és a vívó-világbajnokságot, illetve a vízilabda és a cselgáncs Európa-bajnokságot. Fábián szerint a NOB új reformprogramja, az Agenda 2020 épp az olyan közepes városoknak ad olimpiarendezési lehetőséget, mint amilyen Budapest.

Az olimpiai bajnok sportvezető a 2024-es pályázattal kapcsolatban úgy vélekedett, hogy rengeteg munka vár még a kormányra, a MOB-ra és Budapestre.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Pécs, 2015. július 9.
Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója beszédet mond a megújult pécsi Virágh-ház átadásán 2015. július 9-én. A háttérben Páva Zsolt, Pécs polgármestere (b) és Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Az Országgyűlés döntése értelmében több, jelenleg állami tulajdonban lévő ingatlan kerülhet vissza egyházi tulajdonba.
MTI Fotó: Sóki Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.