Forma-1

F1: A Red Bull nem szárnyakat, több motort akar

Christian Horner, a Red Bull Forma-1-es csapatának főnöke szerint módosítani kellene a motorszabályokon, hogy a pilóták a mostaninál több erőforrást használhassanak fel az idény során.

A sportvezető azok után beszélt elképzeléséről, hogy a világbajnoki sorozat múlt hétvégi Olasz Nagydíján a pole pozícióból induló mercedeses Lewis Hamilton volt az egyetlen versenyző, aki arról a rajthelyről startolt el, amelyet megszerzett az időmérő edzésen.

Ha rajtam múlna, a következő stratégiai megbeszélésünkön ez lenne az első számú téma. Jövőre még több verseny lesz, s az, hogy csak ennyi, vagy még kevesebb motort használhatunk fel, nem csökkenti a költségeket: így is cseréljük benne az alkatrészeket, csak még büntetést is kapunk érte. Az öt motor jobb lenne

– utalt arra Horner, hogy az idei húsz futam helyett jövőre már 21 versenyhétvégéből áll majd a világbajnokság, és a tervek szerint csak három erőforrást lehetne használni.

Ross Brawn, a Forma-1-et irányító cégcsoport ügyvezetője korábban úgy nyilatkozott, változtatniuk kell a büntetési rendszeren, ugyanis “utálja, ha a technikai problémák hatással vannak a versenyekre”.

A jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint egy versenyző egy szezonban négy motort használhat, s amennyiben ezt túllépi, hátrébb sorolják a rajtrácson. A monzai versenyhétvégén a húsz pilótából kilencen kezdték büntetéssel a futamot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik