Forma-1

Ezért volt szabályos Bottas rajtja

Valtteri Bottas egy leheletnyivel mindenki előtt indult el autójával az Osztrák Nagydíjon. A rajt-cél győzelmet arató finn pilótát többen kritizálták a futamot követően, azonban a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) nem találta szabálytalannak a Mercedes versenyzőjét.

Annak ellenére, hogy a futam mérési eredményei szerint rendben volt Bottas rajtja, többen is kritizálták a finn pilóta bemozdulását, ezért úgy látta legjobbnak a szövetség, ha közleményt ad ki, amelyben elmagyarázza, miért volt szabályos a start.

Nagyon kis mozgásterük van a versenyzőknek, ebből Valtteri Bottas nem lépett ki az Osztrák Nagydíjon. Ha a legegyszerűbben kellene megfogalmaznom úgy mondanám, tökéletesen tippelte meg a versenyző, mikor alszanak ki a lámpák. Az a bemozdulás, amit a lámpák kialvása előtt láttunk, még megengedett

– idézi a FIA szóvívőjét a közlemény.

Ezzel egyébként tökéletesen összecseng a versenyző futam utáni nyilatkozata is:

A legfontosabb, hogy amikor megmozdult az autó, a lámpák már nem égtek. A piros lámpás időszak időtartama mindig más, de az utóbbi időben nem változtattak sokat, ezért rá lehet érezni, mikor alszanak ki a lámpák. Ha ilyenkor kockáztatsz, van rá esélyed, hogy összejön a megarajt, de az is lehet, hogy lemaradsz. Ennyire jól még sohasem jött ki a lépés és az a fő, hogy a mérőrendszer is ezt mutatta

A mérési adatok – amelyek húsz éve működnek a Forma-1-ben – azt az eredményt mutatták, hogy Bottas autója még a 0.201 másodperces reakcióidőn belül mozdult meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik