Forma-1

Forma-1: Kísértett a múlt a Hungaroringen

Futó Csaba
Futó Csaba

sportos. 2016. 07. 24. 08:31

Korábban a témában:

Elég kaotikus volt a Magyar Nagydíj szombati időmérője. Óriási zuhé volt a kvalifikáció előtt, a kezdés csúszott, utána több baleset miatt is meg kellett állítani a körözgetést. A végére aztán kisütött a nap, azonban voltak még vízfoltok a pályán, egy ilyenben csúszott meg Fernando Alonso is az időmérő végén.

Mivel elég szerencsétlen helyen állt keresztbe a pálya szélén, sárga zászlóztak, mindenkinek le kellett lassítania, így az akkor még élen álló Lewis Hamiltonnak is, pedig a brit elég jó körön volt. Az utolsó pillanatban meg is előzte őt Nico Rosberg, akinek a győztes körét később vizsgálták a versenybírák, végül érvényben hagyták, a német indulhat az élről vasárnap.

Alonso nem először babrált ki Hamiltonnal a Hungaroringen, persze most semmi szándékosság nem volt benne, pusztán csak érdekes a dolog. 2007-ben csapattársak voltak a McLarennél és finoman szólva sem jöttek ki jól egymással. A Magyar Nagydíjon Alonso ráadásul feltartotta Hamiltont a bokszban, aki így végül nem tudott javítani, míg a spanyol megfutotta a leggyorsabb kört az időmérőn. Később aztán kapott ezért egy ötrajthelyes büntetést, így mégis Hamiltoné lett a pole és a futamot is megnyerte. (Fotó: Getty/Alexandre Guillaumot)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.