Forma-1

Bernie Ecclestone nem húz lapot a 19-re

Bernie Ecclestone (bernie ecclestone, )
Bernie Ecclestone (bernie ecclestone, )

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló brit üzletember kedden közölte, 19 verseny marad az autós gyorsasági-világbajnokság idei naptárában.

Régóta téma a New York-i városi futam, de úgy látszik, idén még nem lesz belőle semmi. A korábbi tervek szerint a New Yorkban épülő városi pálya az idén debütált volna a sorozatban, később azonban eldőlt, az amerikai futamot csak 2014-ben tudják először megrendezni, így az F-1 idei naptárában fenntartottak egy jelenleg még ismeretlen 20. helyszínt és időpontot.

A Forma-1 fura ura most e szabad időpont helyszíne körüli találgatásnak vetett véget.  „Máris el vagyunk késve azzal, hogy egy huszadik futamot beépítsünk a programba” – fogalmazott Bernie Ecclestone egy dubai sajtókonferencián.

Ettől persze még bármi lehet a fenntartott időponton. Ami biztosnak tűnik: a szezon március 17-én, Melbourne-ben az Ausztrál Nagydíjjal kezdődik, a Hungaroringre július 28-án látogat el a mezőny.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik