Ahogy arról szombaton reggel már írtunk, Sebastian Vettel a szezon harmadik nagydíján is az első rajtkockából indulhat, miután bő hét tizedmásodpercet verte a második helyről rajtoló Jenson Buttonre. A fiatal német ezzel sorozatban negyedszerre szerezte meg a pole-t.
Vettel az időmérő után elmondta, nem érezte százszázalékosnak az autót a nap folyamán és ugyan a Q3-ban sikerült egy remek kört mennie, úgy érzi holnap meggyűlik még a baja a többiekkel.
„Nem egészen úgy ment a nap, ahogyan azt elterveztük. A Q2-ben például akadtak gondjaim az autóval, ráadásul többször is rontottam, szerencsére a harmadik szakaszban tudtam kozmetikázni a bakikat. A vasárnapi versenyen a nulláról indulunk, hosszú futamra számítok, amelyen bármi megtörténhet” – mondta Sebastian vettel, akinek csapattársa, Mark Webber csak a 18. pozícióból indulhat, miután gondok akadtak a versenygépével.
Jenson Button úgy érezte, meglehet a pole, azonban egy idő belátta, esélye sincs: „Sebastian és a Red Bull egyszerűen fantasztikus volt, egy pillanatig azt hittem, meglehet az első rajtkocka, azonban miután láttam Seb idejét, tudtam, a második helyért harcolunk, Összességében ez egy jó nap volt számunkra, pénteken nem hittem volna, hogy így teljesítünk.”
Csapattársa, Lewis Hamilton szerint a McLarenek nagyon jó pOzícióban vannak ahhoz, hogy taroljanak a Kínai Nagydíjon: „Jenson nagyszerű teljesítménnyel előzött meg engem, de a saját beállításaimat is olyannak éreztem, amikkel lehet keresnivaló, a holnapi versenyen. Pénteken este elvégeztünk pár remek változtatást, bizakodva várom a futamot.”