Foci

A Real Madrid megkapta Harry Kane konkrét árát

Kedden a pályán egymásnak feszült a Real Madrid és a Tottenham (1-1), de előtte a háttérben komoly mérkőzés vette kezdetét a fehér asztal mellett. Az ondacero.es úgy értesült, Florentino Pérez, a Real elnöke megkérdezte Daniel Levytől, a Tottenham első számú vezetőjétől, hogy ugyan már mondja meg, mennyibe kerülne Harry Kane, ha át szeretnék igazolna.

Itt egy angol, aki már most jobb, mint C. Ronaldo
Anglia annak a Harry Kane-nek a góljával jutott ki csütörtök este a 2018-as világbajnokságra, akit szinte senki nem tartott elég jónak ahhoz, hogy komoly játékos legyen. Portré.

A Királyi Gárda elnöke általában nagy számokkal találkozik, így feltételezzük, most sem remegett meg a villa a kezében, ahogy a falat sem akadt a torkán, amikor meghallotta a 200 millió eurós árat.

A hírek szerint a Real nem csak csúcsigazolásokat tervez. A marca.com is megerősíti, hogy a klub játékosmegfigyelői jelenleg sem tétlenkednek, hanem az U17-es világbajnokságon figyelik a brazil Alant.

Az új Coutinhóként emlegetett fiatal tehetséggel állítólag március óta egyezkednek és egyes információk szerint már a szóbeli megállapodás is megtörtént, hogy  2018-tól a Castilla játékosa lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik