Foci

Edzőcsere sem segített a Crystal Palace-on

Hiába vált meg Frank de Boertől a Crystal Palace, az újonnan kinevezett Roy Hodgson irányítása alatt is vereséget szenvedtek a Sasok. Talán ennél is fájóbb a londoni csapat szurkolóinak, hogy a játék képe sem változott meg az új menedzser irányítása alatt, sőt gólt lőni sem sikerült továbbra sem.

Az ellenfél ezúttal a Southampton együttese volt, amely hullámzóan kezdte meg az új szezont: egy győzelem és egy vereség mellett két döntetlen volt a Szentek mérlege a találkozót megeleőzően. Szombaton a győztes gólt Steven Davis szerezte, miután elé pattant ki a labda a hatodik percben.

A történelmi mélységbe zuhanó Palace pocsék szériája aligha fog megszakadni egyhamar, ugyanis az elkövetkezendő három mérkőzésük során a két manchesteri óriással, valamint a Chelsea-vel találkoznak Hodgson fiai. Nem lenne meglepő, ha nyolc mérkőzés után is nulla ponttal állna az utolsó helyen a csapat.

Eredmény – Premier League, 5. forduló

Crystal Palace – Southampton 0-1 (0-1)
Gólszerző: Davies 6′

Ajánlott videó

Olvasói sztorik