Foci

Finoman odaszúrtak Orbán milliárdos akadémiájának

Az M4 Sportnak nyilatkozó balmazújvárosi edző, Horváth Ferenc elmondta, az újonc Balmaz nagy előnye, hogy csapatként tudnak egymásért küzdeni, ezért sem lógnak ki a magyar bajnokság első osztályából. Az öt forduló után öt ponttal álló együttes vezetőedzője aztán szót ejtett a tao-milliárdokból támogatott felcsúti Puskás Akadémiáról is.

A Puskásban nagyon sok jó játékos van, nagyon drága játékosok. De én azt gondolom, hogy ha a mi csapatunk olcsóbb is, biztos, hogy a szívét is ki fogja tenni a pályára

– mondta egyfajta felvezetésként a hétvégi Puskás-Balmaz meccs előtt Horváth.

Ez azért érdekes, ugye, mert a Puskás Akadémia papíron azért jött létre anno, hogy a fiataloknak adjon helyet és teret a fejlődésre. Ehelyett a szenvedő Pintér Attilával a csapatban csupán egyetlen játékos, Spandler Csaba ősfelcsúti, mellette csupa-csupa drága igazolás, máshonnan hozott játékos erősíti az akadémiának nehezen nevezhető felcsúti focicsapatot. A csapatjáték nem is megy, a kirakatcsapat utolsó az NB I-ben.

Pintér Attila és Thomas Doll a vergődés ellenére is érinthetetlennek tűnik
Hiába, a pénz nem old meg mindent. A Fradi és a Felcsút is elképesztő anyagi bőségben működik, mégsem megy a foci. De miért?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik